Kultúra

2012.06.10. 17:35

Könyves éjszaka - Írók, olvasók, kávé, játékok, József Attila-est

Székesfehérvár - Bodor Ádám Kossuth-díjas író és beszélgetőtársa, Závada Pál, film, finom kávék és teák, kedvezmények, játékok és Hobo várta az érdeklődőket szombaton a megyei könyvtárban.

Szabó Zoltán/Fejér Megyei Hírlap

A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár  hétvégi kínálata  kapcsolódott  a 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapok rendezvényeihez,  és a már korábban indult Márai-programhoz is.  A  megyei könyvtár  megjelent  standjával a könyhét központi helyszínén, a Hősök terén. Az olvasóteremben  rendezett író-olvasó találkozó pedig a Márai program része volt.  Azzal a különlegességgel, hogy Bodor Ádám   Kossuth-díjas írót ezúttal  egy  másik ismert és elismert szerző, Závada Pál  kérdezte.   Mégpedig a  most megjelent Verhovina madarai című Bodor-regény  apropóján,  de  sok másról is szó esett.  Például a  szülővárosról, Kolozsvárról,  ahol az 1936-ban született  író 1982-ig élt, amikor  is Magyarországra települt át.  A polgári háttérről, a  szellemi szabadságról, az apáról, akit  az '50-es években  koholt vádak miatt  perbe fogtak és  az akkori fiúról, akit 17 évesen zártak börtönbe, rendszerellenes  röplapok terjesztése miatt. S persze regényeinek különös,  öntörvényű, sötét humorral teli   világáról:  Bodor külön történelmet,   földrajzot kreál  hőseinek. A kelet-európai diktatúrák kivonatát írta meg. A beszélgetés-dedikálás után levetítették  A barátkozás lehetőségei című  díjnyertes tévéfilmet, amelyet Ferenczi Gábor  Bodor Ádám novellái alapján rendezett.


A  Hősök téri sátorban és a könyvtárban is  kedvezményesen, illetve díjmenetesen lehetett beiratkozni. Magony Imre  igazgatótól vasárnap megtudtuk, hogy a 3 nap alatt  több, mint kétszázan  iratkoztak be,  vagy újították meg tagságukat.  De térjünk vissza a szombathoz, amikor a  Csók István Képtár-könyvtár közös épületében   finom kávékkal és  teákkal kínálták a  látogatókat. A könyvtárban  rendkívül szellemes  játékokkal  szórakoztatták  az olvasókat.   Köztük  irodalmi tízpróbával, hangszerkeresővel,  kirakóval, irodalmi párokkal.  A híres párok hiányzó tagjának egyik betűjéből aztán összeállt Márai neve.   Rómeónak például nem volt Júliája.   
Késő este végül Hobo következett: a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-műsorát adta elő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!