Kultúra

2014.03.24. 17:10

Mészáros András természetfotós ismét szép szakmai sikert ért el

A faágon madarak, csőrükben a zsákmány, egy lepke. Nagyobb vadak, portrén és távolabbról is megörökítve. Bogarak, makrofelvételen, szédítő közelségben és részletekkel.

dr. Szabó Zoltán

 

Hopp, megvagy! Kettejük közül nyilván a pók az elégedettebb

Mészáros András képeit nézegetem, néhány tucatot a több ezerből. A Gárdonyban élő természetfotós nemrégiben ismét szép sikert ért el, ezúttal a Varázslatos Magyarország című pályázaton, amelynek elsődleges célja hazánk nemzeti parkjainak, természeti szépségeinek népszerűsítése. Nem egyszeri, sima verseny volt, ahol akár egy jól sikerült kép is befuthat. Itt - meséli András - tíz hónapon keresztül minden hónapban külön versenyt írtak ki, külön indulással, más és más képekkel, melyeket külön-külön is értékeltek. A kiállításmegnyitó és a díjátadás március 6-án volt a Természettudományi Múzeumban. A gárdonyi fotós az egyéb állatok viselkedése kategóriát megnyerte, a nagy összesítésben pedig a harmadik lett. Mint mondja, a két, általa legjobbnak tartott profi természetfotós előzte csak meg. Nagy dolog ez, hiszen ők nem úgymond amatőr szinten művelik ezt, és most nem a színvonalra, hanem a rendelkezésre álló időre utalnék. András legnagyobb fájdalma, hogy hozzájuk képest csak töredék ideje van a szenvedélyére, hiszen munka mellett űzi azt. Civilben egy hulladékgazdálkodási cégnél dolgozik, mint építési részlegvezető. Manapság azonban nem virágzik az építőipar, így a cég egyéni napi ügyeivel foglalkozik, egyre kevesebb szabadidővel.

Mészáros András gárdonyi természetfotós, aki nemrég ismét komoly elismerést kapott

Valóban szenvedélye a fotózás, nem is tagadja. A természetet gyerekkora óta imádja, és először festményeken, rajzokon szerette volna megörökíteni, másoknak is megmutatni. A fényképezés ehhez eszközül szolgált, később, 15-16 éves korában aztán rájött, hogy a gép is válhat ecsetté, lehet vele művészi igényű alkotásokat készíteni. Szinte észrevétlenül lett fotóssá, úgy húsz évvel ezelőtt. Leginkább a nagy telés vad-, madárfotózást kedveli, amelyhez el kell rejtőzni. Ez szinte vadászat, fényképezőgéppel. Valóban sokat kell ülni, elbújva, a leskunyhóban, vagy álcázva magát. András ugyanis nem menekülő állatokat akar megörökíteni, hanem lefényképezni természetes életüket. Így aztán gyakran hajnalban, sötétben ül be a leskunyhóba, és a napot ott töltve este, sötétben távozik. Hogy a madarak ott maradjanak.

Nagyon figyel ez a róka a fűben. Színek harmóniája a képen  Fotó: Mészáros András

Kedveli a makrofotózást, az apró részletek megörökítését is. Eddigi talán legnagyobb sikerét egy ilyen képpel, a vizet szürcsölő hangyával érte el, 2009-ben, Londonban, a nagy éves természetfotó pályázaton. Kilencvenöt országból 41 ezer fotót küldtek be, és tizenkét kategóriában osztottak egy-egy első díjat. Ő az egyéb állatok viselkedéstana kategóriában nyert 1941 óta ő volt a negyedik magyar, aki ezen a versenyen győzött. Ennek ellenére nem örül, ha a szakmában makrokirálynak hívják, hiszen más témájú képekkel, más kategóriákban is nyert már több díjat.

Felesége, két és fél éves kislánya van. Elfogadják szenvedélyét. Képei 99 százalékát a Velencei-tónál és környékén készíti. Azt mondja, tartozik ezzel, kötelességének érzi, hiszen annyi mindent kapott attól a vidéktől.

 



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!