Kultúra

2015.07.12. 15:33

A brutális mezőnyben, a profik között az ezüst is szépen fénylik

Székesfehérvár - Igen szép eredménnyel szerepelt az olasz fővárosban az Alba Regia Vegyes kar. A 6. alkalommal megrendezett Musica Sacra a Roma nemzetközi énekversenyen ezüst minősítést szereztek.

Gábor Gina

– Megmérettetésre időről-időre mindig szüksége van egy együttesnek, hogy tudja, hol tart, miben kell előrelépnie, fejlődnie – mondja Kneifel Imre zenész, karnagy, iskolaigazgató, több kórus irányítója. Sokféle elfoglaltsága, feladata mellett ő vezeti a nagymúltú Alba Regia Vegyes kart is, amelynek legfiatalabb tagjai gimnazisták, a legidősebbek pedig már bőven nyugdíjas korúak.

– A kórus 1892 óta működik: ezt Rómában el se akarták hinni. Az évszámot el is írták 1982-re a fesztivál prospektusában – mesélte Kneifel, aki viccesen azzal nyugtatta a szervezőket, hogy az 1800-as évek végén még persze, nem ő irányította a vegyeskart.

Az Alba Regia Vegyeskar nem csak a versenyprogramot adta elő, hanem hosszabb koncerttel is szerepelt az örök városban. Fotó: Alba Regia Vegyeskar

A nemzetközi találkozón (ahogy elnevezése is jelzi) főként szakrális művekkel lehetett indulni, de volt a versenynek gospel és világi ága is. Annyi bizonyos, hogy 25 kórus szerepelt a megmérettetésen, több kategóriában: külön vetélkedtek gyermek-, ifjúsági és felnőttkórusok, külön bírálták el az egynemű karok és a vegyeskarok teljesítményét. A 44 tagú fehérvári formáció a felnőtt vegyeskarok megmérettetésén vett részt, méghozzá igen erős mezőnyben: ott ugyanis öt kórus szerepelt, és ebből három olyan profinak bizonyult, hogy indulhatott a nagydíjért is. Ebben a kategóriában lépett fel például a dél-koreai zeneakadémia és a dán zeneakadémia kórusa is. Az utóbbiak, a dánok nyerték el egyébként a fesztivál nagydíját. Voltaképpen ebben a kategóriában rangos egyetemek formációi szerepeltek: igazi profik, hiszen az együttes minden tagja zenét tanul, játszik valamilyen hangszeren, és „mellesleg" énekel is az egyetemi kórusban... Egy efféle mezőnyben az ezüst is igen szépen csillog. A nemzetközi zsűri – egy nemrég bevezetett értékelés szerint – tíz fokozatot különböztet meg az értékelésnél: az Alba Regia Vegyeskar a 9. fokozatot kapta, ami a legfényesebb ezüstöt jelöli...

A fehérvári formáció európai és magyar klasszikus szerzők műveivel szerepelt, és Kneifel Imre a program összeállításánál magyar szerzőt választott a kortársak közül is. Emellett hosszabb koncertet is adtak az olasz fővárosban, ahol egyébként minden templomban muzsikálnak – a római közönség pedig boldogan hallgatja.

Sűrű volt a program a fellépésekkel, de azért az öt nap alatt a fehérváriak meghallgatták a versenytársakat és megnézték Róma nevezetességeit. Hát kell ennél több?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!