A színház világát hagyta ott, hogy pap legyen

„Szeressünk, ahogy Ő szeret, /segítsünk, ahogy Ő segít, / adjunk, ahogy Ő ad, / szolgáljunk, ahogy Ő szolgál, / Vele legyünk a nap 24 órájában / és megértsük Őt / visszataszító álruhájában.” Ezt a Kalkuttai Boldog Teréztől származó idézetet tette első szentmisés emlékképére Oravecki Attila, a fotón pedig Teréz anya találkozását láthatjuk Szent II. János Pál pápával: – Nagyon örültem, amikor megtaláltam ezt a képet és jelmondatot – mondta az újonnan pappá szentelt Oravecki Attila.

– Mindkettőjük élete fontos volt számomra. Ez a kép tökéletesen összefoglalja azt, amit a rám váró feladatról gondolok.

Oravecki Attila szerint a papnak elsősorban az a dolga, hogy észrevegye az értéket az emberekben, és szeretettel forduljon feléjük
Fotó: Molnár Artúr

Az újmisés pap eddigi életútja bővelkedett kanyarokban: – Nekem a nagymamám határozta meg a keresztény nevelésemet. Hívő volt, vele jártam templomba, az ő indíttatására kezdtem hittant tanulni. Édesapám után kőművesnek tanultam, de oktatóim a lelkemre kötötték, hogy az eszemből próbáljak megélni. Vonzott a színház is. Budapesten a Théba Művészeti Szakközépiskolába jelentkeztem, a színész és pantomim szakot választottam. Tizennyolc évig dolgoztam ebben a szakmában. Dolgozhattam rendezők mellett, álltam színpadon a Színházikó Társulat tagjaként – leginkább gyermekeknek szóló mesedarabokban. Emellett a Csepp Színházban tanítottam öt évig gyerekeket pantomimre. Egyszer azonban azt éreztem, végéhez ért bennem ez az életforma. Gondolkodtam, merre vezet az utam tovább. Illési Mátyás, a százhalombattai plébános egyik alkalommal azt javasolta, hogy álljak be mellé ministrálni. Harmincöt éves voltam akkor. Meghökkentett: hogyan gondolta ezt? Hogyan álljak én az apró gyerekek közé? Tudat alatt azonban éreztem az erőt, ami életem során ebbe az irányba lökött. Szívesen vettem részt a színház világában, de amikor megálltam az oltár mögött, pontosan tudtam, hogy megtaláltam a helyem. Mondtam a plébánosnak, hogy beadom a jelentkezésemet a teológiára, ugyanakkor töprengtem: alkalmas vagyok erre a feladatra? Végül úgy gondoltam, miért is ne, hiszen nem én döntök. Van fölöttem egy nagyobb hatalom. Nem mondhatom azt, hogy életutamon látványos dolgok történtek velem. A magot azonban gyermekkoromban elültették, és most termést hozott. A kis kép, az újmisés pap emlékképe beszélgetésünk alatt végig ott hever az asztalon. Többször visszakanyarodunk Oravecki Attilával a példaképekhez. Karol Wojtylához, aki szintén színészként kezdte pályáját: – Hatott rám egyszerűsége, karizmatikus megjelenése, ahogy az emberekhez beszélt, ahogy szólt hozzájuk. Írásaiból vált számomra igazán érthetővé a teológia. Teréz anya révén pedig karitatív tevékenységét megismerve formálódtam – ahogyan le tudott hajolni az emberekhez. Ez a dolga a papnak. Hogy észrevegye az értéket az emberekben. Szeretettel forduljon hozzájuk. Ferenc pápa így írt erről: a jó papnak olyannak kell lennie, mint egy jó pásztornak. A pásztor nem csak a juhok előtt megy, nem csak vezeti őket valahová, hanem mögöttük is, hogy megvédje őket a külső támadásoktól. De köztük is él, mert ő Jézus képmása. Teréz anya ilyen volt. Én a pasztorációban azt akarom elérni, hogy ezeknek az embereknek az elkötelezettsége legyen bennem. Teréz anya emberekhez való lehajlása, és Szent II. János Pál pápa egyszerűsége, aki az embereknek át tudta adni személyiségét, tudását.