Szakonyi Károlynak sosem kellett kilincselnie

Adáshiba – talán e dráma az, amihez a legtöbben kötik Szakonyi Károly nevét, akinek élete a színház és az irodalom szolgálatában telt, illetve telik. Az idén 84 éves szerző ugyanis a mai napig alkot, és láthatóan remek formában van. Erről legutóbb a Királykút Emlékház közönsége bizonyosodhatott meg. A szerző novelláiból olvasott föl, s Bakonyi István irodalomtörténész kérdéseire válaszolva életéről mesélt.

Bakonyi szokásához híven egy rövid műelemzéssel vezette föl az estet, a Hangversenydarabok című novelláskötet érdemeit méltatva. Kiemelte a tömör művek eleganciáját, amelyek többnyire ékes magyar stílusban épp csak annyit mondanak, amennyit érdemes.

Itt mindjárt el is időztünk kicsit a novellánál, amely Szakonyi szerint jellegzetes magyar műfaj – a költészet után -, s 20. században nagyon nagy jelentőségű. Ő főleg novellistának tekinti magát, bár szép számmal írt drámát, elbeszélést, regényt, tévé-és rádiójátékot is. Az első igazán nagy sikert, a nevet azonban az Adáshiba című dráma hozta meg számára, amelyre azóta is sokan emlékeznek. Ezt 1970-ben mutatták be, a kor neves színészeinek előadásában, majd a groteszk, abszurd hangvételű darab a világ más pontjain is siker lett. Tulajdonképpen ma is aktuális, csak másként, bizonyára ezért is tarthat több mint 40 éve a karrierje – hangzott el az esten.

Szakonyi Károly egy fehérvári könyvesboltban dedikált, majd a Királykút Emlékházban mesélt közönségének életéről, pályájáról Fotó: Simon Erika

A munkáséletet is bőven megtapasztaló Szakonyi Károly életútjáról elmondta: ugyan már tizenévesként kacérkodott a színészettel – az írás, festészet mellett -, de amikor megpróbálkozott a főiskolai felvételivel, azzal tanácsolták el: „Inkább írjon!” S ő végül ezt tette.

Ám a színházi pályafutásról sem kellett lemondania, hiszen 1963-ban ösztöndíjas dramaturgként a Nemzeti Színházhoz került, ott írta meg első drámáját, Életem, Zsóka címmel. Ezt követték az olyan emlékezetes művek, mint a Hongkongi paróka vagy az Adáshiba. Szakonyi élete során több színházzal is kapcsolatba került, mint fogalmazott: mindig is szerette azt a közeget. Olyan komplex egymásrautaltság, mint a színházban, kevés szakmánál van, mindenki mindenkitől függ, s ez nagyon erős kapcsolatokat, kapcsolódási pontokat teremt. Ezzel szemben az író egyedül van, amikor alkot – ő mindezt megtapasztalhatta.

Írói pályája már az ötvenes években elindult: az első novellája 1958-ban jelent meg a Népszabadságban. Ezt sorra követte a többi, sosem kellett kilincselnie – fogalmazott a roppant szerencsés és szép pályáját maga mögött tudó Szakonyi Károly, akinek olyan írók voltak a kortársai, barátai, mint például Lázár Ervin, Csukás István vagy Kárpáti Kamill.

Az írói, színházi munkásság mellett a társadalmi szerepvállalás is jelentős: Szakonyi hosszú ideje tagja  a Kazinczy-díj kuratóriumának, a Domján Edit Alapítvány kuratóriumának pedig elnöke. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, s még számos irodalomszervezői tevékenységet folytat. Mindezek sok időt vesznek el az írói munkától, de fontosak számára.

Színházi pályafutását a rádió-és tévéjátékokkal nemrég kötetbe foglalta, most ennek megjelenését várja. Az írásról egyébként úgy vélekedett: amíg az ember él, addig műveli, közben pedig sokakhoz hasonlóan azt érzi, még mindig nem csinálta meg azt, amit kellett volna...