Kultúra

2017.03.03. 20:55

A legjobb népdalosok a Pesovár Ferenc Népdaléneklési versenyen

Székesfehérvár - Az eredetileg tervezett 101 produkció helyett végül "csak" 99-et hallgatott meg a zsűri a tegnapi Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyen.

Szanyi-Nagy Judit

A hét területi előválogatóból továbbjutó énekeseket és hangszeres produkciót előadókat hallgatta meg a zsűri tegnap, a Művészetek Háza színháztermében. Az izgalmat és a feszült várakozást a termen kívüli zsivaj jelezte: a népi ruhába öltöztetett gyermekek mellett a szüleik vagy felkészítőik álltak, akik beszélgetéssel, illetve az utolsó közös hanggyakorlásokkal, próbákkal ütötték el az időt.

Sokan nem csak a saját produkciójukig maradtak: meghallgatták barátaikat, „ellenfeleiket" is Fotó: Szanyi-Nagy Judit

A hét helyszínen közel 700 fiatal mérettette meg magát, ám közülük mintegy 450-en jutottak tovább a tegnapi döntőbe, ahol egyénileg vagy csapatban, öt kategóriában adhattak elő a közönségnek és a szakmai zsűrinek, melyet Varró János, Vakler Anna, Maczkó Mária, Juhász Zsófia és Németh István alkottak.

A gyermekek Fejér megye több részéről, így Csákvárról, Sárszentmiklósról, Dunaújvárosból vagy Baracsról is érkeztek, de hat produkció Tolna megyét is képviselte.

- Ez a nap Fejér megyében a népdal ünnepe - fogalmazott Vakler Anna zsűritag; és valóban: 2 bronz, 27 ezüst és 35 arany minősítés mellett további 35-en kiemelt arany oklevelet kaptak.

- Az itt meghallgatott produkciók közül néhányat továbbjuttatunk az országos, Tiszán innen, Dunán túl " című tanulmányi versenyre - mondja Major Lászlóné művelődésszervező, aki azt is elárulta, hogy a továbbjutók névsorára egy kicsit még várni kell.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!