Kultúra

2017.03.11. 17:02

Őrzők – készülődik az ünnepi utcaszínház Fehérváron

Székesfehérvár – Az előzetesek alapján az idei március 15-ei utcaszínházi darab is figyelemre méltónak ígérkezik.

Őrzők – e címmel rendezi Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa az idei fehérvári utcaszínházi produkciót a március 15-ei ünnep alkalmából. A Városház téren látható zenés, táncos darabban a Bory Jenő Általános Iskola tanulói, középiskolás diákszínjátszók és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola ifjúsági csoportja szerepel.

A szövegkönyvet Matuz János mellett a Bory iskola tanárnője, Horváthné Puru Olga írta. A tanárnő és ötödikes osztálya szerepel is produkcióban, amelynek nézői egy iskolai történelemórába csöppennek, ahol a diákok épp 1848. március 15-e történéseiről tanulnak. A megidézett történelmi alakok egyszer csak megelevenednek

Képünk a próbák kezdetén készült a Bory iskolában - jelenet a Pilvax kávéházból
Fotó: Koppán Viktor

A darabot 15-én, szerdán 10.15-kor mutatják be, majd délután 4 órakor megismétlik.

Az ünnep idei különlegessége lesz a fényfestés is, amelyre pályázatot írtak ki. A beérkezett, zsűri által alkalmasnak ítélt műveket a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületének falára vetítik ki 15-én 19 és 22 óra között.

Előzmény: 

Őrzők: Továbbadni a nap történetét

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!