Kultúra

2017.04.20. 20:05

Szépen szólt a kánon a tizedik Kórustalálkozón

Kneifel Imre igazgató és karnagy értő irányításával együtt énekelték a kórusok Kodály Zoltán A magyarokhoz című kánonját.

Szabó Zoltán

Mégpedig a városháza nagytermében, mert a rossz idő miatt ott és - a hagyományoktól eltérően - nem a Városház téren rendezték a vasárnapig tartó Fehérvári ének nemzetközi ifjúsági énekkari találkozó megnyitóját, amelyen Brájer Éva alpolgármester mondott köszöntőt.

A találkozót rendező Kodály Zoltán iskola igazgatója, Kneifel Imre vezényelte le a közös éneklést a városháza dísztermében
Fotó: Molnár Artúr

Az idén a hollandiai Academy of Vocal Arts Kórusa, a cseh ZU Kórus, a szlovák Schola Mariana Nagyok Kórusa, a budapesti Vörösmarty Leánykar és Vegyeskar, a kecskeméti Somnium Laude Kamarakórus és a házigazda fehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Leánykara, Vegyeskara és Fiúkara vesz részt a találkozón.

A megnyitón a közös éneklés sem maradt el. Kneifel Imre, a Kodály iskola igazgatója, az intézmény kórusainak karnagya irányításával énekelték el a fiatalok Kodály Zoltán Berzsenyi Dániel versére írt, A magyarokhoz című kánonját. Este pedig az Alba Regia Sportcsarnokban műsorral köszöntötték egymást a fehérváriak és a vendégek.

 

Ma és holnap folytatódnak a fesztivál programjai, a záróünnepség és a díjkiosztó vasárnap 12 órakor lesz a Lakeside hotel rendezvénycsarnokában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!