Tüze ég a hideg kéknek - Megküzdött a fazekas örökségért

A magyar néprajz egyik sarkalatos pontja az edénykészítés, a fazekasság, annak forma- és mintakincse. A 20. század elejéig-közepéig lényegében cserépedényekben főztek, abból ettek-ittak, ám használati értékükön kívül esztétikájuk örökbecsű szépségeket hordoz. Nagy-Magyarország híres fazekasközpontjai között tartották számon Csákvárt, ahol 1833-ban 193 (!) fazekas dolgozott, de még száz év múltán is pörögtek a korongok. Elfogytak mára, s Csákváron jó, ha egy-két szakember folytatja ezt a kézművességet. Ifjabb Horváth István idős korában hagyta a helyi tanácsra nádfödeles kis házát, műhelyét 1975-ben, ami fazekasmúzeumként őrzi szinte érintetlen állapotában a múltat.

Ujcz Ágnes tősgyökeres csákvári, fazekas nem volt a famíliájában, ő mégis hevesen vágyott kitanulni az ő korában már kuriózumnak számító kézműves szakmát. Az iskolában akadályozták, a szülei sem biztatták, bolti eladóként tette le a szakmunkásvizsgát, de az Iparművészeti Vállalathoz szegődött Budapesten, ahol népművészeti tárgyakként kerültek a szeme elé, kezébe a mázas korsók, köcsögök, tányérok, bögrék. Hogy örüljön. Budapesten is lakott, megszületett mára 27 éves Kata lánya, s - abszurd história! – a csákvári fazekasok szellemi értelemben vett örököse, unokája az angyalföldi József Attila Művelődési Ház kerámia szakkörében vehetett a kezébe agyagot.

Fotó: Molnár Artúr

A sóvárgás további tettre sarkallta, s párja biztatására a fővárosi Kresz Mária Alapítvány népi mesterség-beli felnőttképzésére iratkozott be, ahol harmincévesen vehette kezében szakmunkás bizonyítványát. Még egy évet önszántából ráhúzott, s 2004-ben saját műhelyt nyitott, s országos vásárokra és megrendelésekre dolgozott. A csákvári színek, formák, motívumok adták az alapját alkotásainak, a zöld-sárga-barna színű é scsíkozású köcsögök, korsók, kancsók, csuprok a helyi hagyomány szerintiek. Ágnes némely formát továbbgondol és másként mázaz, mint a régiek, a hidegnek számító kékek a kemence tüzében felhevítve őrzik melegségüket kihűltük után is. Világító és forró színű és látványú egyik-másik edény, lelki és ízlésbeli értelemben is nagyon szerethetők. Megszólítják az embert, vegyék kézbe! Remélhetőleg soha nem múlnak el tárgyi világunkból ezek az egykori hétköznapinak tartott csodák.

A csákvári háromosztatú, kicsiny fazekasház a Petőfi utcában legalább háromszáz éves, benne a beépített, lábbal hajtós korong, a mázőrlő (kő-kézimalom), a lézsafa – e gerendán száradtak az edények. Középen szabadkéményes konyha, a régi edények, s persze elektromos kemence és korong. Ágnes Veinguszt Beatrix előző polgármester ajánlatára tért haza dolgozni Budapestről két éve, itt dolgozik, s fogadja az iskolásokat, a látogatókat. A régi képeken láthatjuk, hogy e kicsi házban benne lakott a fazekas és családja, nem vált szét a munkatér és a lakótér, szerényen éltek a hajdani mesterek, bármi szépet is alkottak.

Manapság is szükséges a külső megrendelés, pusztán a hagyományos csákvári edények nem tartanák el a mestereket, akik többnyire lányok-asszonyok. Valaha férfiak forgatták a korongot, asszonyaik festettek, díszítettek, a csákvári cserépedények szépségét puritán, méltóságteljes külsejük adta, semmi cifraság, semmi túlzó díszítés! Ujcz Ágnes specialitása a turáni ornamentika, Huszka József könyvéből leste el a tulipános, palmettás, liliomos motívumokat. Kedvenc edényformája a csupor, a tejesköcsöghöz hasonlatos fületlen kisbögre - éppen tenyérbe illő, kedves darab. És a csákvári csücsös fazék. Az otthon érzetével.