Lepsény

2017.03.20. 14:38

Lepsény, Kászon, Oromhegyes – találkoztak a testvértelepülések

Mindhárom részről elhangzott: a testvér-települési kapcsolatok akkor működnek jól, ha nemcsak az önkormányzatok gyakorolják, ápolják, hanem a helyi közösségek, a lakosság, felnőttek és gyerekek egyaránt.

V. Varga József

A partnerség közös értékünk programban testvér-települési találkozót rendezett a múlt héten az önkormányzat. A helybéliek az erdélyi Kászonból és a vajdasági Oromhegyesről (1852 óta lakott település) látták vendégül barátaikat.

A közös, hármas értéktár létrehozását külön is üdvözölte Adovics Istvánné Erzsébet, a Lepsényi Értéktár Bizottság elnöke.

Lepsény értéktárába épített örökségük, emlékműveik, természeti értékeik, személyek, csoportok, tárgyak és szellemi alkotások kerültek – foglalta össze Borsos György könyvtárvezető. Összesen 38 „kincset” rögzítettek, köztük a teljesség igénye nélkül a Nádasdy-kúriát, az Asszonytavát, mint természeti jelenséget és mondát, valamint Rácz Klára tanárnő Lepsény története című kéziratát.

A verselő, daloló kászoni gyerekek megható pillanatokat hoztak

A kászoni öt falu értéktára (36) megőrzendő épületeket, népszokásokat tartalmazott, a többi között a középkori eredetű templomok mellett a borvizeket és a különböző misztériumjátékokat.

Az oromhegyesi értéktárba (23) bekerült egyebek mellett a zentai csata emlékparkja, a délszláv háborúellenes megmozdulások asszonyai, Erdélyi István fafaragó és Czérna Miklós mesemondó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!