Tíz éve teljesült az álom, 2007 óta használják a megszépült autót

Gyöngyházbordó, a Rovereken használták ezt a színt, mondja az autó tulajdonosa, Kapus István. Ő és felesége már régen, a hetvenes években szerettek volna egy ilyen Wartburgot, de akkor nem volt elég pénzük. (Megjegyzendő: első kocsijuk is az NDK-ban készült, 17 éves Trabant 500-ast vettek, 1975-ben, amikor házasságot kötöttek. Huszonötezerbe került, ami akkor a villamosmérnökként végzett Kapus István egyévi fizetése volt.)

Kapus István és a Wartburg. A csak otthon használt „rendszám" a gyártási évre utal. A forma ma is tetszetős, a szín jól eltalált. Fotó: Koppán Viktor

Az álomból 2005-ben lett valóság, amikor megvették az 1965-ben, Eisenachban gyártott „púpos" Wartburgot, melynek formája még ma is telitalálatnak tűnik, nem véletlen, hogy 1958-ban a brüsszeli világkiállításon formatervezési díjat nyert. A 300-as sorozatot 1956-tól 66-ig gyártották, akkor váltotta fel a kocka Wartburg. No, de térjünk vissza Kapusékhoz, akiknél hobbiautóként szolgál a 312-es típus. Jó értelemben vett szenvedély, már-már szerelem ez, amit az is igazol, hogy a lakásban bögrén, gyertyán, falinaptáron is feltűnik a kedvenc. Megvannak a forgalmi engedélyei – eredeti rendszáma CM 54-23 volt –, a szervizkönyvei, a német nyelvű leírások. Kapus úr számtalan ereklyét, relikviát őriz, maketteket a típus különböző variációiból. Például a sport modellről, amelyet mindössze 500 példányban gyártottak, és hazánkban Kazal László és Bárdi György száguldoztak vele.

Számos Wartburg relikviával rendelkezik az autó tulajdonosa. Fotó: Koppán Viktor

A „Varesz"-ről, Felújításom története címmel külön könyvet állítottak össze Kapusék. Így kezdődik: Születtem 1965. 12. 13-án, Eisenachban. Kiderül belőle, hogy az autó különböző színekben pompázott, volt fekete-fehér és galambszürke is. Valószínűleg legalább tíz tulajdonosa volt már, a legelső egy mohácsi orvos. A jelenlegi tulaj Budapesten vásárolta, ahol egy cégnél promóciós autóként is szolgált. A Wartburg-életrajzban végig követhetjük a felújítás állomásait. Sok munka volt a karosszériával, mert a kínos helyeken bizony eléggé rozsdás volt a jármű. Amelyről azt is tudni kell, hogy oldtimerként nem lehet levizsgáztatni, mert több évjárat alkatrészeit építették be. Gazdáját ez egyáltalán nem zavarja, mert sok szempontból az utolsó Wartburg generáció technikai színvonalát képviseli, így a forgalomban is biztonsággal lehet vele közlekedni. Amikor pedig valaki leszólja, Kapus István azt mondja neki, mutasd meg a te veteránautódat. Ilyen azonban többnyire nincs. Ráadásul abból kellett újjáépíteni, amihez hozzá lehetett jutni – itthon most már alig lehet alkatrészt szerezni –, és a lényeg mégiscsak az, hogy hétvégeken lehet vele kirándulni, méghozzá kényelmesen.

Barátok, ismerősök segítettek a felújításban, a karosszéria helyrehozatalában, a festésnél az alapozásban, a jól sikerült fényezésben. Az elektromos munkákat végzettsége révén a tulajdonos végezte el. Felesége mindvégig támogatta, hiszen az ő kedvence is a szépre sikeredett Wartburg. Amely jól megy, tanúsíthatom, mert tettünk vele egy próbakört. Húz az ezres, háromhengeres, kétütemű, 50 lóerős erőforrás. Szép autó, ma is feltűnést kelt az utcán, parkolóban.