Utánajártunk

2019.08.11. 16:00

Megbüntethetnek, ha bukósisak nélkül száguldunk 25 kilométer per óra felett!

Olvasói levélre reagálva ellenőriztük az elektromos kerékpárokra vonatkozó szabályokat, illetve azok változásait. A panaszos hozzánk eljuttatott levele alapján elég valószínű, hogy a rendőr a jogszabályoknak megfelelően járt el.

Palocsai Jenő

Az elektromos kerékpárra vonatkozó szabályok 2010-ben jelentősen megváltoztak. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, még mindig jobb a megfelelő védelem: viseljünk bukósisakot!

Fotó: Shutterstock

Naponta többször látunk elsuhanni az úttesten, kerékpárúton és néha még a járdán is elektromos kerékpárokat. Sőt, ezek az új, modern akkumulátoros járművek már suhanó hangot sem adnak, csak némán furakodnak előre a figyelmetlen gyalogos felé, aki ha nem hall hangot, akkor nem néz körbe. Mert ha csend van, akkor úgysem jön semmi. Az új szabályok szerint ezeket az eszközöket kötelező lesz hanggenerátorral felszerelni, hogy akkor se tudjanak nesztelenül haladni, ha akarnak.

De ne fussunk előre, tekintsünk inkább vissza!

Nem minősül kerékpárnak az eszköz, amellyel lábmozdulat nélkül haladunk

A közelmúltban egy kedves olvasónkat megbírságolta a rendőr, mert elektromos kerékpárral haladt, és nem volt bukósisakja. Értetlenül állt a rendőrrel szemben, nem tudta, mi is történik, hiszen ő csak biciklizett. Azt már szinte mindenki tudja, hogy a jogszabályok nem ismerete nem mentesít senkit azok betartása alól. Válasszuk hát szét a kategóriákat! Ahogy az egy tavaly nyári cikkünkben is megjelent, az elektromos kerékpárokra vonatkozó szabályok 2010-ben jelentősen megváltoztak. A kezdetektől 2009 végéig úgy szólt az ide vonatkozó törvényi szabályozás, hogy az a két- vagy háromkerekű jármű, amit emberi erő hajt, illetőleg egy 300 watt teljesítménynél nem erősebb motor, az elektromos kerékpár. Aztán történt egy módosítás 2010-ben, mely szerint elektromos kerékpár az, amit emberi erő hajt és egy maximum 300 wattos motor segít. Tehát nem hajt, csak segít!

A nagy változás óta alig-alig büntettek meg ilyen eszközökkel közlekedőket a rend türelmes őrei, de azért voltak ellenpéldák is. Olyanokra kell gondolni, mikor a közúti ellenőrzés alá vont állampolgár kifejezetten kötekedett a szolgálatot teljesítő rendőrrel, aki figyelmeztette, hogy nem a jogszabályokban foglaltak szerint használja a kerékpárt. De sokan estek abba a hibába is, hogy kisunokát szállítottak – maguk elé állítva – az akkumulátoros eszközön, és természetesen az sem ritka, hogy valakit a járdáról terelnek félre, mert az illető úgy gondolja, mehet ott harminccal, hiszen kerékpárral közlekedik.

Akkor a legkönnyebb eldönteni, hogy milyen kategóriába tartozik az adott akkumulátoros jármű, ha nincsen rajta pedál. Vagy ha van pedál, de annak hajtása nélkül is halad a járgány: akkor biztosan elektromos robogónk van, nem kerékpárunk. Ebben az esetben nincs kérdés és vita. Kilenc éve nemcsak, hogy bukósisak kell ezekhez, hanem vezetői engedély és érvényes felelősségbiztosítás is.

A jogszabályi környezet megváltozását követni kell, és a KöHÉM rendelet úgy írja elő a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeit, hogy csak azzal az eszközzel lehet közlekedni, ami rendelkezik európai típusjóváhagyással. Azonban a rendőrök tapasztalatai szerint a forgalomban haladó biciklik és triciklik egyikének sincs ilyen.

Pedig van jelentősége, ugyanis a kormányhivatal álláspontja szerint a típusjóváhagyással rendelkező jármű típustábláján több jelölést is fel kell tüntetni. Ezek között van az „e” betű, amit annak a tagállamnak az azonosító száma vagy jele követ, amely a jóváhagyást végrehajtotta, de szerepelnie kell rajta az erre vonatkozó jogi aktus számának, valamint a típusjóváhagyási és a járműazonosító számnak is. Ezek nélkül a jármű egyik kategóriába sem sorolható be, így közúti forgalomban jogszerűen nem vehet részt.

Vannak kedvező jogszabályi változások is, ahol a jogalkotó enyhít kicsit a szorításon, ilyen például az, hogy a rendőr saját hatáskörében dönti el, hogy egy ittas kerékpáros befolyásolt-e vagy sem. Ha keveset ittunk, és a rendőrben is van jóindulat, akkor enged minket „hazakacsázni”, de ez nem igaz a fent taglalt, elektromos robogóra, hiszen az nem kerékpár, tehát nulltolerancia vonatkozik rá.

Amivel biztosan haladhatunk, az az a közlekedési eszköz, amit hajtani kell, mint az összes többi, hagyományos biciklit, és ha szükséges, a beépített 250 wattos motor rásegít az emelkedőn fáradó izmainkra. Ezek az eszközök védve vannak sebességtúllépés ellen, így 25 km/óra felett leszabályoznak, nem gyorsulnak tovább. A határoló kütyü eltávolításával, illetve erősebb akkumulátor használatával fokozható a sebesség, de nem érdemes kockáztatni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!