Biztonság

2021.05.02. 15:12

A repülés során egyetlen hiba is életekbe kerül

Elkészültek, megújultak a légi forgalmi irányítás rendszerei.

Tihanyi Tamás

Nagyon fontos a folyamatos kapcsolattartás repülés közben

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A HungaroControl közleménye kiemelte, a 8 milliárd forintba kerülő munka októberben kezdődött, kicserélték a rendszer legnagyobb részét az irányítóteremben, a toronyban és a technikai helyiségekben. Korszerűsítették az addig is napi huszonnégy órás terheléssel működő navigációs és kommunikációs rendszerek hardvereit és az analóg csatornák helyett digitális technikát telepítettek. A fejlesztéssel majdnem félezer kilométernyi vezetéket cseréltek ki, aztán felújították a pihenőszobákat és ötvenöt munkaállomást alakítottak át. A beruházás után a hazai szakemberek a kontinens egyik legmodernebb munkahelyéről irányíthatják Magyarország és Koszovó légi forgalmát.

Egyébként a járvány miatt a magyar légi irányítás által felügyelt repülések száma jelentősen elmaradt a korábbitól, Magyarország „átmenő” forgalma a 2019-es rekordévhez képest 57 százalékkal, 430 ezerrel mérséklődött tavaly. Ezért volt jó döntés ebben az időszakban korszerűsíteni.

Nagyon fontos a folyamatos kapcsolattartás repülés közben
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A föld felszínétől számítva különböző magasságokban különböző légterek vannak kijelölve. Négyezer lábig a repülés kötetlenül történhet, nem igényel bejelentést, repülési terv leadását, de ilyen magasságban is be kell tartani a vonatkozó előírásokat, hiszen vannak tiltott légterek, de olyanok is, amelyek csak bizonyos időszakokban vannak nyitva.

A legbiztonságosabb megoldás az, ha a pilóták a repülési magasságtól függetlenül mindig repülési terv leadásával indítják az utazást, hiszen ez nyugalmat jelent nemcsak számukra, de minden más repülőeszközt irányító számára is. Ez nem nagy ügy, ma már telefonról is le lehet adni egy repülési tervet.

Négyezer láb felett már különböző előírások vannak arra vonatkozóan, hogy milyen berendezésnek kell meglennie a repülőgép fedélzetén, s vannak olyan légterek, ahová ezek nélkül nem lehet berepülni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!