inkább a család mellett döntött

2018.12.15. 15:00

Legközelebb nem adná fel Varga Balázs a Survivorben

A nemrégen véget ért Survivor című túlélőshow-ban feltűnt egy székesfehérvári gyökerekkel rendelkező 27 éves fiatalember, Varga Balázs, aki nagyjából két hét után feladta a 7 hetes, Fülöp-szigeteken zajló versenyt.

Borsányi Bea

Varga Balázs: Az alázat terén van még mit tanulnom Fotó: RTL Klub

Miért vállalta a kihívást, mit tanított neki a kint töltött idő, és végül miért adta fel a küzdelmet?

Balázs tulajdonképpen véletlenül csöppent bele a túlélőshow-ba, ahová egyébként jelentkezni kell, a jelöltek pedig többkörös, komoly felmérésekkel és orvosi vizsgálatokkal járó kiválasztási folyamat után kerülhetnek a műsorba.

– Azért kerülhettem képbe, mert együtt dolgoztam a műsor stábjával: edzőként benne voltam a versenyzők fizikai állapotának felmérésében már az előző és az idei évadban is. Engem is elkezdett érdekelni a részvétel, amit jeleztem is a stábnak. Idén az egyik kiválasztott versenyzőnek néhány héttel a játék kezdete előtt megsérült a lába. A casting a végén járt, nem volt már idő a megszokott módon versenyzőt keresni, így felhívtak és megkérdezték, lenne-e kedvem beugrani helyette. Éppen akkor szűnt meg a munkám, és mivel nem volt másik, némi gondolkodás után igent mondtam – elevenítette fel a történet elejét Balázs.

– A tavalyi évadot végigkísértem, de csak a helyszínen döbbentem rá, hogy a műsorból, amit a televízióban lát az ember egyáltalán nem jön át mindaz, amiben a szereplőknek a forgatás alatt részük van. Nemcsak arról szól a műsor, hogy minimális felszereléssel és étellel kiraknak minket a terepre, és miközben biztosítani kell a mindennapi túlélésünket, mindenféle ügyességi, fizikai és logikai játékokban veszünk részt.

A szigeten ennél minden sokkal bonyolultabb, összetettebb. Nyilván az is sokat számít, ki hogy viselkedik – a mesterséges körülmények sok mindent, akár negatívumot is kihoznak a szereplőkből –, kikkel sikerül kapcsolatot építenie, befogadják-e a többiek, és így tovább. Én úgy éreztem, az egész inkább volt egy vadonban játszódó valóság, mint túlélőshow – mesélte Balázs, aki azt is megemlítette, hogy a produkcióban közel 100 ember dolgozik azon, hogy igazán profi, nemzetközi szintű műsor kerülhessen képernyőre.

Varga Balázs: Az alázat terén van még mit tanulnom
Fotó: RTL Klub

Az idei évadban a nézők is láthatták ennek a hatalmas stábnak egy részét, amikor Balázs kiszáradás miatt rosszul lett, és egy pillanatra ők is látszottak a képernyőn. Az is kiderült, csak nálunk csinálnak napi szintű adásokat, mert a néző így tud együtt élni a versenyzőkkel. Amerikában csak hetente egyszer vetítik a műsort. A napi gyakoriság miatt viszont a játékok mellett legalább akkora hangsúlyt kapnak az adásokban az egyéb történések, a szereplők egymáshoz fűződő viszonya, viselkedésük, és egy-egy apró csavarral persze arról is gondoskodnak a műsor készítői, hogy mindig okozzanak új helyzeteket, meglepetéseket. Helyzetek persze jönnek maguktól is. És hogy Balázsnak mi okozta a legnagyobb problémát, és végül miért adta fel a versenyt?

– Senkivel nem találtam kapcsolódási pontot a törzsben. Amikor beléptem a játékba, az már nagyjából egy hete folyt, így én lettem az „új fiú” és ez a szerep rajtam is maradt. Talán ezért sem fogadtak el a többiek, meg azért sem, mert nem vagyok egy nyitott személyiség, ráadásul van egy határozott karakterem is. A valódi énemet két hét alatt pedig nem lehet megismerni. Tudtam azt is, hogy azok, akiket a törzsek egyesítése után szavaznak ki a játékból, már nem utazhatnak haza a játék legvégéig.

A kirekesztettség miatt számomra elveszett a Survivor élményfaktora, és úgy gondoltam, sokkal hasznosabban is tölthetem az időm a saját életem építésével. Engem akkor már az foglalkoztatott, hogy itthon fontos dolgom van: munkát kell találnom, a gyermekem és a párom mellett van a helyem, akiknek szükségük van rám. Összességében ezek miatt adtam fel a versenyt. Utólag beigazolódott, hogy a saját életemre nézve jó döntést hoztam. Ha lenne még egy lehetőségem, a játékomon nem változtatnék, azt kivéve, hogy nem adnám fel – értékelte Balázs a szereplését, aki azért annyit még hozzátett, az alázat terén van mit tanulnia. Ez a szó számára egyelőre negatív tartalommal bír, ám az életben számtalanszor futott már bele olyan helyzetbe, amikor a kellő alázat segített volna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!