A házak, mit láttál, már csak emlék

Halász Tibor sokoldalú személyiség. Mérnök, gitárművész, dalszövegíró. Fordulatos életének legemlékezetesebb történeteit nemrég összegyűjtötte, s 2022 szeptembere óta folytatásokban közli a helyi újság. Az írások nem kronologikus sorrendben követik egymást, épp ezért különösen érdekes megismerni ezt a nem mindennapi életutat. Tibor a bevezetőben azt írja: „Tulajdonképpen azért fogtam bele a történeteim leírásába, mert életem során sok nevetséges és vidám dolog történt velem, gondoltam, hogy aki elolvassa, majd jól szórakozik rajta. Leírva az első öt-hat történetet, rá kellett hogy jöjjek, hogy a viccek átcsapnak keserű iróniába, amin legfeljebb kínjában nevet az ember. Lehet, hogy ilyen volt az egész életem?”

A szemelvények szerzője 1955-ben született Nagyváradon. Sportolt versenyszerűen mint hosszútávfutó, volt katona, majd hegesztőmérnökként szerzett diplomát a temesvári műszaki egyetemen. Járt zeneiskolába, ahol a zongora és a gitár lett a kedvenc hangszere. Gitárjával több mint kétszáz önálló esten lépett föl. Szerepelt esztrádzenekarban, de játszott rockegyüttesben is. Sokáig úgy tűnt, klasszikus gitárművész válik majd belőle, tehetségét számos oklevéllel ismerték el. Az 1983-as bukaresti országos kulturális fesztiválon első, két évvel később a Sinaia-i Nemzetközi Gitárfesztiválon harmadik díjat kapott. Zenei sikereit munka mellett érte el, ugyanis ekkor már mérnökként dolgozott Nagykárolyban.

Tibor egyik legnagyobb élménye, amikor meghívták Esztergomba egy szemináriumra, ahol például Szendrey-Karper László gitárművésszel is együtt zenélhetett. Visszaemlékezéseiben meghatottan idézi föl az 1977 augusztusában Esztergomban rendezett Nemzetközi Gitárfesztivált és Szeminárium című rendezvényt, ahol a neves gitárművész is tartott a résztvevőknek foglalkozásokat. A Liszt Ferenc-díjas érdemes művésszel közös fotó is készült, ami Tibor féltve őrzött kincsei közé tartozik.

Az emlékek folyamában számos fanyar vagy épp humoros epizód is található. Az egyik például a tartózkodási engedély története. Akkor a pályakezdő munkavállaló már három éve Nagykárolyban dolgozott egy darabolóműhely technológusaként. Egy napon igazoltatta egy rendőr. Minthogy a város a határon található, nagyon komolyan vették a hatóságok, hogy mindenkiről mindent tudjanak. Tibor személyi igazolványában azonban az állt, hogy Temesváron lakik. Minthogy elmulasztotta a bejelentést a lakcímváltozásról, a rendőrségen kellett jelentkeznie. Több hatósági személy faggatta, mire Tibor hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte a legmagasabb rangút, hogy iszik-e, s ha igen, mi a kedvence, vagy netán az akkoriban hiánycikk kávét szereti-e. „A rendőrnek a lélegzete egy kicsit módosult, de hamar a helyzet magaslatára állt. Szemmel intett a többi jelenlévőnek, hogy kifelé, így ketten maradtunk. Az erőviszonyok kezdtek kiegyenlítődni, és úgy éreztem, megtaláltam a megoldás kulcsát. Közel hajolt, és megkérdezte, hogy tudsz jó pálinkát szerezni. Hát hogyne, mondtam. Akkor, ha még olyat kért volna, hogy hozzam le neki a Göncölszekeret, azt is megígértem volna. Úgy váltunk el, hogy estig ott van a helyén, és vár.” Tibor vitte is a nedűt, aminek hatására a tiszt, aki – mint kiderült – „főisten” volt a városban, gálánsan csak minimális pénzbüntetést szabott ki.

Ez a kaland persze rosszul is végződhetett volna. A békás hecc viszont nagyon is mókás. Tibor akkoriban a Castelanii (Kastélylakók) nevű országos hírű esztrádzenekarban játszott. Turnén vettek részt a nagy „Szovjetunióban”, Munkács, Técső és Ungvár volt az útvonaluk. Hogy, hogy nem, valahol találtak egy békát, amit betettek az egyik társuk hangszerébe. Az előadáson azonban „a béka megunhatta a szaxofonban lévő hangzavart, és kimászott a szaxofon tányérjára, és ott könyökölt szépen. Karácsonyi, a karmester vezénylés közben egyre több furcsa mozgást végzett. Közben, aki nem tudott a békáról, már az is a zenekedvelő békát figyelte. A karmester egyre nagyobb hahotával röhögött. Könnyű volt neki, hiszen a közönségnek háttal állt, de ott voltunk mi, a zenekar, aki a közösségnek szemben próbáltunk kisebb-nagyobb sikerrel zenélni, és nem volt elég a komoly közönség, mellette még ott volt egy »tekergő«, görnyedő, könnyes szemekkel vezénylő karmester. A feszültség még ezután kezdett fokozódni, ugyanis Grimbusznak gyanús lett, hogy ő valahogy kimaradt valamiből. Azt elfelejtettem mondani, hogy a szaxofonos játék közben nem látja a hangszere tányérját, ennek megfelelően nem láthatta a békát sem. A béka pedig teljes nyugalomban hallgatta a zenét, ez pedig még olaj volt a tűzre.” Mondani sem kell, a koncert végén Grimbusz mindenkit megkergetett, de aztán szent lett a béka, azaz a béke.

A Halász házaspár, Babi és Tibi 1988-ban egy szeptemberi napon kerékpárral útnak indult Magyarországra. Száz kilométer kerekezés után Debrecenben álltak meg, ahol akkor egy úttörőtáborban rendeztek be ideiglenes szállást a Romániából érkezetteknek. – Egyetlen hátizsákkal jöttünk át a határon, és gyalog indultunk egy új világ felé – elevenítette föl emlékeit Tibor. Később e sorsfordító történetet dalban is megörökítette: „A házak, mit láttál, már csak emlék, / habár köztük sétáltál, nem is oly rég, / emberek, kiket ismersz, s mind ott él, / múlt időben jönnek majd feléd.” Debrecenből Budapestre kerültek, majd Ráckeresztúron telepedtek le. Gyorsan beilleszkedtek a falu életébe, egy ideig mindketten tanítottak a helyi általános iskolában. Tibor gitárszakkört vezetett, több diák tőle tanulta meg a klasszikus gitárjáték alapjait. Az általa szervezett gyerekzenekarban nemcsak gitáros, hanem citerás és furulyás diákok is együtt zenéltek. A helyi Pávakörnek 1991-ben lett a művészeti vezetője, számos sikert értek el; a stafétabotot három évtized után, 2022-ben adta át. Néhány éve Tibor önállóan is megmérettette magát a megyei ki mit tud?-on, s a zsűri elismerően nyilatkozott játékáról, előadó-művészi tehetségét Cseh Tamáséval, Dinnyés Józsefével említették együtt.

A helyi lapban megjelenő visszaemlékezéseket sokan várják, szeretik. Szó esett már arról, hogyan szabadított ki Tibor egy kötélbe gabalyodott lovat, milyen érzésekkel lépett föl egy szál gitárral a zsúfolt temesvári kisstadion közönsége előtt, vagy hogy zenésztársaival miként borították föl majdnem a színpadképhez szorosan tartozó létrát a zimándújfalui előadáson.