Négy székesfehérvári cserkész kalandjai Nyugat-Virginiában

Mi, akik már benne vagyunk a korban, időnként fölemlegetjük mi az, ami járna nekünk, de nem kapjuk meg. A történelem elsodorta bár, de sejtjeinkben tovább él a régi rendszer. A ma felnövekvői előtt azonban világos: csak az van, amiért megküzdöttek. Sem a felelősséget, sem a cselekvést nem lehet áthárítani.

Csak emlékeztetőül: Székesfehérvár a IV. Cserkészkerületbe tartozik. A városban három cserkészcsapat működik. A legnagyobb létszámú több mint 100 fővel a Zrínyi Miklós cserkészcsapat, amelynek a Ciszterciben van a bázisa. Ezt követi a mintegy 30-40 aktív tagot számláló Prohászka Ottokár cserkészcsapat, öreghegyi központtal, de a nemrégiben újjáalakult, és a Prohászka templomhoz kötődő Wathay Ferenc cserkészcsapat is közel ennyi taggal bír.

140-en Magyarországról

Botond, Barnabás, Csaba és Christopher tehát összegyűjtötték a kiutazásukhoz szükséges összeget, és akinek kellett, az határidőre megtanult angolul. A szerkesztőségünkben, ahol a minap beszélgettünk, a tárgyalóasztalt pillanatok alatt elborította a zsebekből-zsákokból előkerült emléktárgyak sokasága, a fiúk arcát pedig a visszaemlékezés derűs izgalma. Július 22. és augusztus 2. között a világ minden részéből közel 50 ezer fiatal gyűlt össze a 24. Cserkész Világdzsemborin, Nyugat-Virginiában. Ma­gyarországról 140, 14 és 18 év közötti cserkész utazott ki, akik – mint Botond meséli – az utazás előtti napokat közösen töltötték egy hazai előtáborban. Az egyes kiutazó csapatok közvetlenül innen indultak meg Amerika felé. Mind más úton, hiszen a segítőkkel együtt közel 300 embert számláló Magyar Kontingenst egyszerre és határidőre az óceánon „átdobni” nem volt olyan egyszerű feladat. A szélrózsa minden irányából érkező, New Yorkban egyesülő magyarok autóbuszokkal utaztak tovább a 400 kilométerre délnyugatra fekvő tábor helyszínére.

A Summit Bechtel Reserve területén kialakított cserkésztáborban katonás rendben történt a helyek kiosztása és a körletek berendezése. Gondoljuk el: egy Dunaújvárosnál is nagyobb alkalmi város épült meg néhány nap alatt. Amelyben a magyar cserkészeket csapatonként szétszórták a világ minden részéből érkezett fiatalok közt. Az olajozottan működő, sok szinten szervezett tábor magyar résztvevőivel az őrsökbe, rajokba szervezett cserkészek mellett ott voltak az egymásra épülő feladatkörökbe osztott segítők is. – Hiszen – mondja Barnabás – naponta voltak olyan programok, ahol tízezreket kellett megmozgatni. Csabi sajnos külön rajba került – folytatja –, és itt éreztük meg, hogy milyen hatalmas a tábor. – Én se a szélén voltam – veszi át a szót Csaba –, és ők sem a szélére kerültek, de így is vagy fél órányi sétára voltunk egymástól.

Kiderült: azért „csak” fél órát kellett sétálniuk a két pont között, mert az egyik völgy felett még idejében építettek egy modern vonalvezetésű, kétszáz méter hosszú viaduktot. E tény fölemlítése nem öncélú, a lelkesen mesélő fiúk arcán ugyanis látszott: e szervezői és mérnöki teljesítmény kifejezetten imponált nekik. Csakúgy, mint a szabadtéri wifivel maradéktalanul lefedett táborváros informatikai háttere. A találkozóra készülők ugyanis a dzsembori kisalkalmazásában már előre elkészíthették profiljukat, amelyet aztán, a tábor forgatagában, ismerkedéskor, a csuklójukra rögzített NFC eszköz segítségével egy érintéssel oszthattak meg a számukra szimpatikus társaikkal. Az eszköz ezen túl a tábori élet számos ügyviteli részletét emelte magasabb szintre. Hely hiányában nem térhetünk ki a világdzsembori színes és gazdag tábori programkínálatának részletezésére, az azonban biztos, hogy a rendezvény elérte célját. A fehérvári fiatalok amerikai, mexikói, panamai, dél-koreai, hongkongi – és ki tudja, még hány országból érkezett társukkal kerülhettek szemléletformáló, horizonttágító személyes kapcsolatba. Miközben a közigazgatás high-tech magasiskolája is bemutatkozott előttük.

Gazdag zsákmányokkal tértek haza

Mint kiderült, a tábor az élmények és kapcsolatok gyűjtésén túl emléktárgyak begyűjtéséről is szólt. Az arisztokratikus Christopher kivételével mindőjük gazdag zsákmánnyal tért haza. Botond a tajvaniakkal cserélt kalapot és a dél-koreaiakkal pólót, hátizsákot pedig a hongkongi cserkészektől szerzett.

Barnabás és Csaba nyakkendőgyűrűk, nyakkendők és badge-ek sokaságát halmozta fel. Christopher – akinek édesapja az Egyesült Államokban él – talán Pennsyl­vania patinás egyetemén, a Wharton Schoolban tanul tovább. Számára az „Államok” láthatólag nem az álmok, vagy az emlékek világához tartozik. A beszámoló során Barnabás, Csaba és Botond nevében is külön hangsúlyozta: köszönik a fehérvári önkormányzati és egyházi támogatásokat, és a magánszemélyektől, cégektől kapott hozzájárulást. A fiúk, akik – mint mondják – ilyen eseményre a cserkészet nélkül nem juthattak volna el, üzenik mindenkinek, aki szívesen élne át hasonló kalandokat: az Európai Dzsemborit 2020-ban Lengyelországban, az Északi-tenger partján tartják. A következő világtalálkozóra pedig 2023-ban, Dél-Koreában kerül sor.