Marcus Aurelius császár mártír szent hadvezére, Donát járhatott e tájon

Az Ausztriában élő Karácsonyi Imre festőművész az 1995 óta eltelt negyedszázad alatt sokat tett azért is, hogy helytörténetünk egy félrecsúszott, aprócska részletét helyreüsse. Arról van szó ugyanis, hogy a szentek tiszteletének hazai kultuszában két külön személy, két eltérő szent mosódott össze. Pontosabban egyik kitakarta a másikat. Pár éve e témában rövid cikkváltás is keletkezett Nagy Zoltán Péter és Tornyai Gábor között. Előbbi – Karácsonyi kutatásai alapján – arra hívta fel a figyelmet, hogy Arezzói Szent Donát bizony nem a szőlő védőszentje, hanem a pékeké és az epilepsziásoké. A szőlő védőszentje ellenben Münstereifeli Szent Donát. Utóbbi erre azzal válaszolt, hogy ettől még nem lát okot az arezzói szent tiszteletének kizárására a szőlőből. Főleg, hogy a néphagyományban a két szent, a két személy alakja jócskán összekeveredett. Az áldás pedig amúgy sem tőlük, hanem – a közbenjárásukra – Istentől jön.

Nos, lehet, hogy valamely népek hagyományában a két szent személye összekeveredett, de ha létezik a szentek mennyországa, annak ura minden bizonnyal külön szólítja őket nevükön. Ahogy remélhetőleg minket is a saját nevünkön szólít majd, ha odaérünk. Nem biztos, hogy ugyanezen okból, de Karácsonyi Imre a mai napig ragaszkodik a különbségtételhez, amiről nemrégiben érkezett levele is tanúskodik. Mint a festőművész lapunknak írja: „Végre sikerült bebizonyítanom, hogy a két Szent Donátot a névazonosságuk miatt Magyarországon ténylegesen (helytelenül) felcserélték egymással.” Az elmúlt években Karácsonyi kért és kapott igazolást a kölni érsekségtől, hogy Münstereifeli Szent Donát a szőlősgazdák, bortermelők és fölművelők „hiteles” védőszentje. Tavaly pedig Arezzóban személyesen járt utána annak, hogy a szent püspök ereklyéit részben a helyi dómban, részben a helyi Santa Maria della Piave kriptájában őrzik. Azokból Münstereifelbe egy darab sem került. Eredményeiről Karácsonyi írásban beszámolt Spányi Antal megyés püspöknek is, aki 2019. május 23-án kelt válaszlevelében – mint a festő írja – „elismerte a téves felcserélést”, az értékes kutató és igazságkereső munkát pedig megköszönte. Karácsonyinak ezen túl készülőben a könyve, amelyben a publikum elé tárja kutatásai eredményeit és a bizonyítékokat, amelyekkel állítását megalapozta.

A „véletlen” kitakarásokra és felcserélésekre – története okán – Székesfehérvár okkal lehet(ne) érzékeny. Abban a városban, ahol tudatosan építettek püspöki palotát a királyi koronázó bazilikára, adhat némi feladatot az embernek, hogy egyszerre legyen jó magyar és jó katolikus. Attól, hogy a csupor címkéjén a cukor szó áll, még érhet minket maró meglepetés, ha a fehér, kristályos anyagot hiszemre szórjuk a kávénkba. Attól, hogy egy egyház a nevében hordozza az „egyetemes” (katolikus) jelzőt, még rendelkezhet országonként eltérő interpretációkkal önnön történetére, az egyháztörténetre vonatkozóan. Vagy az egyházpolitika aktuális, regionális érdekeinek megfelelően – vagy szimplán tévedésből. Münstereifeli Szent Donát esete aprócska példája a két lehetőség valamelyikének.

A világhálón elérhető Magyar Katolikus Lexikon a mai napig a pogányokat térítő, 4. században élt arezzói szenttel azonosítja azt a Donátot, akinek maradványait a jezsuiták 1652-ben Münstereifelbe vitték. Hogy a Szent Ignác-i katonafegyelem rendje valóban a pogánytérítő, jámbor püspök, avagy inkább Marcus Aurelius egykori hadvezérének közbenjárását kívánhatta-e jobban a Rajnától alig 20 kilométerre, frissen alapított rendháza megerősítésére, azt ki-ki maga döntse el. Az azonban tény, hogy a világhálón fellelhető német, angol és francia nyelvű (világi és egyházi, akár katolikus) szövegek zöme egyértelműen megkülönbözteti a két szentet. A katona Szent Donátot ráadásul helyenként nem Münsterefeli, hanem Római, vagy épp Pannóniai Szent Donátként emlegetve. Akit, főleg utóbbi néven, az online Magyar Katolikus Lexikonban hiába keresnénk.

A legenda szerint az időszámítás szerint 140 és 173 vagy 180 között élt katona Szent Donát a 12. légió, a „Legio Fulminata” (Villámlégió) hadvezérségéig vitte Marcus Aurelius hadseregében. Később a filozófus császár testőrségének parancsnoka lett. Így a Duna vonalán számos csatát vívhatott meg az 167–180 között zajló markomann háborúk idején. Jó eséllyel harcolhatott erre felénk is, hiszen e háborúk Gorsiumot is elérték: a várost a szarmaták felgyújtották. Aki látta Ridley Scott Gladiátorát, nem szalad szembe a történelmi tényekkel, ha a főszereplő Maximus karakterében futólag megpillantja a legendák hadvezér szentjét is. A filmet nyitó fikciós csatajelenet színtere Vindobona, azaz a mai Bécs, ahol a történetírók szerint Marcus Aurelius 180-ban meghalt. Nos, ha valóban volt ott csata e császár idejében, annak hadvezére jó eséllyel lehetett a mi Donátunk. Aki az euskircheni Szent Márton-templom homlokzatán, a másik pannóniai szent, a savariai (szombathelyi) születésű Szent Márton társaságában áll Krisztus Király oldalán.

Donát halálára a legendák két verziót is elbeszélnek. Az egyik szerint egy csata során a vesztésre álló rómaiakat egy hirtelen támadt, mennydörgő vihar mentette meg a vereségtől. A kortárs történetírók egyike, Dio Cassius szerint a csodát Merkúr isten vitte végbe, akihez Marcus Aurelius Arnufis nevű egyiptomi varázslója imádkozott. Tertullianus elbeszélése szerint azonban a légióban szolgáló keresztények (Donát?) imája idézte elő az isteni beavatkozást. Nos, mivel Donát a csata után a megmenekülésért nem a római államvallás szerinti isteni hatalmaknak, hanem a keresztények istenének mondott köszönetet, Rómába vitték és kivégezték. A másik verzió szerint Marcus Aurelius a fentiek miatt Donátot inkább kitüntette, a testőrsége parancsnokává téve őt. Sőt, felkínálta neki unokája, Alexandra kezét is. Donát azonban ezt a házasságot visszautasította. Ez minősült olyan felségsértésnek, amely végül a hadvezér mártíromságához vezetett.

Mindkét verzió vége az, hogy a mártír holttestét édesanyja, Flaminia a római Szent Ágnes-katakombákban helyeztette örök nyugalomra. Itt pihent a test közel másfél ezer évig, mielőtt X. Ince pápa a sírt 1652 nyarán felnyittatta volna. A maradványokat a jezsuiták kapták meg, hogy új alapítású münstereifeli rendházukat egy megfelelő közbenjáró szent ereklyéivel tegyék teljessé. Az ökumenikus német lexikon visszafogottabban fogalmaz. Azt írja: 1652-ben X. Ince pápa egy ismeretlen személy sírját nyittatta fel, amelyen történetesen az a felirat állt: „a szent vértanú, Donát [maradványai]”. Akárhogyan is, a Rajna-völgyi szőlőültetvények védőszentje ez a Szent Donát lett, aki a legendák szerint a Villámlégió hadvezéreként szerzett földi hírnevet, vértanúságáért pedig a halál fölötti győzelem pálmaágát.

Ha valaki nagyon nincs a helyén, a mondás szerint úgy került oda, mint Pilátus a krédóba. Vagy innentől, fehérváriként: mint Arezzói Szent Donát a szőlőbe. Amely növény évente mélyebbre terjeszkedő gyökérzete, az új rétegekbe érve új ízeket ad a régi ültetvényekről szüretelt boroknak is. Miközben minden évjáratban ott az igazság. A borászok persze maguk döntik el, melyik szent közbenjárását kérik munkájukra. Pogányokat térítő püspök segítsége éppúgy elkel ma felénk, mint a Duna vonalát védő hadvezéré. A szőlőért és munkásaiért közbenjáró szentek pedig bizonyosan megbocsátják nekünk, ha egy-egy pohárkát élvezve olykor magunkra is gondolunk.