Szabó Barnabás kántor tervei között nincsen törekvés

Hogyan és mikor került először szóba, hogy magára vállalja a kántor szerepét? Mikor kezdett el rendszeresen énekelni, különösen közönség, illetve a hívek előtt?

– Egész kisgyermekkorom óta mindig is vonzott a templom és benne az orgona. Nagyapám volt a kántor, így mindig ott ültem mellette. Figyeltem őt, fogtam a könyvet, lapoztam, ha kellett. Már ekkor gondolkoztam a kántorságon. Nekem akkor az volt a büntetés, hogy ha valami rosszat csináltam, hogy anyukám nem engedett vasárnap a papa mellé ülni. Ez gyakran megesett, mert nem voltam jó gyerek kisebb koromban. Később, mikor már tudtam orgonálni, sokszor játszottunk ketten, főleg Bodajkon, ahol ő közel 50 évig orgonált, egészen 2018-as haláláig. Zongorázni tanultam először, de másfél év után a zongorázást abbahagytam, mert akkor, a kétezres évek első felében még nem kötött le. Helyette énekeltem, ministráltam inkább. Aztán 2011-ben Szendrei Mihály állandó diakónus, akkori hittantanárom felvetette: indul a kántorképzőn első évfolyam, nem mennék-e? Kicsit féltem, mert kevésnek gondoltam a zongorai előtanulmányokat, de igent mondtam, így beiratkoztam a képzőre. Nyolc éve, 2012 augusztusában már annyira tudtam játszani, hogy egy misét már leorgonáltam, mert hirtelen szükség volt rá. Az első évben csak orgonaoktatás volt, a többi évben tanultunk liturgiát, zeneelméletet, karvezetést. A kántorképzőn Wasztl János tanított bennünket. Amikor elkezdtem ezt az iskolát, még annyian jártunk, hogy kettő tanár tanított minket orgonálni. Így a gyakorlati részeket Izinger Attila tanár úr kezeiről lestem el, tanultam meg. Ez idő alatt már temetéseken, miséken énekeltem, kisegítettem, ha szükség volt rám. Aztán levizsgáztam és 2015-ben kézhez kaptam kántori oklevelemet. Söréden már korábban orgonáltam, de ettől az évtől kezdve már Gánton is játszottam – s játszom mind a mai napig.

Milyen érzés, hogy vasárnap reggelente, illetve a nagyobb ünnepeken az ön hangja zengi be a templomot és ezzel párhuzamosan a hívők lelkét is?

– Nagyon jó érzés, mikor a nép együtt énekel. Sokszor reggel még nem vagyok ráhangolódva az éneklésre, de mikor belépek a templomba s megszólaltatom az orgonát, mindjárt jobban érzem magamat. Természetesen vannak szomorúbb pillanatok, mikor egy gyászmisén, temetésen kell szolgálni, de ez is része a kántorságnak. Vannak felemelőbb pillanatok, például egy húsvéti nagymisén vagy egy karácsonyi éjféli misén teljesen más orgonálni, főleg a sváb településen, Gánton, ahol az egész templom németül énekli a Csendes éjt. Több településre járok kisegíteni, ahova hívnak, szívesen megyek, ha időm engedi.

Szokott-e gyakorolni teljesen egyedül a templomban, s mit csinál, amikor nincsen mise?

– Mikor a Kántorképzőre jártam, nagyon sokat kellett gyakorolni. Így iskola mellett a szabadidőmet az üres templomban, az orgonánál töltöttem. Most már nincs annyi időm, de ha szükség van rá, új ének tanulása, vagy valami más okból, odaülök az orgonához és gyakorlok, tanulok. Mit csinálok a szabadidőmben? Na, az nem nagyon van. Ha éppen nem orgonálok, a ház körüli munkák töltik ki az időm nagy részét, ugyanis állatokat tartunk és kertészkedünk. Emellett gyakran segítek másoknak. Sokan megkeresnek sokféle munkával, segítségkéréssel. Ahol, amiben tudok, segítek. A templom körül is sok a teendő, mindig kell csinálni valamit, lásd úrnapi sátorépítés, fenyőfa-beállítás és minden más ügyes-bajos dolog.

Vannak-e olyan tervei, hogy máshol, akár nagyobb templomokban is kipróbálja magát? Akar-e ebben fejlődni?

– Terveim között nem szerepel a törekvés, nem mondanám magamat ilyen embernek. Nagyobb templomokban is játszottam, játszom most is. Mórra járok többször kisegíteni a Kapucinus-templomba, ami szerintem nem kicsi, illetve Lovasberényben is besegítek, ahol az akkori gróf elég nagy templomot épített. Komolyabban válaszolva: a Kántorképző alatt volt szerencsém játszani a Bazilika orgonáján is, ami felemelő érzés volt. A mai álláspont szerint megelégszem ezzel, hogy kis és nagy közösségek énekét kísérjem. Pont olyan beleéléssel orgonálok egy hétköznapi misén öt embernek, mint a karácsonyi éjféli misén száznak.

Hogyan tölti általában és hogyan tölti most, a járvány árnyékában a karácsonyt egy fiatal kántor?

– A karácsony, főleg a szenteste nálunk mindig a családé volt. Ilyenkor délelőtt feldíszítettük a fát, délután megkaptuk az ajándékokat, este pedig mentünk a misére. Karácsony többi napját is mindig együtt töltöttük, rokonokat látogattunk. Most más idők járnak, jelenleg épp karanténban ülök Covid-gyanúval, így az idei karácsony csendesebb, visszafogottabb lesz, és csak szűk körben ünneplünk.