Mór

2016.11.06. 15:05

A balinkai új vitéz

Balinka - A nemzeti gyásznapon a helyi művelődési házban Szanyi Károly tagja lett a Történelmi Vitézi Rendnek.

Civil Tudósítónktól

A magyar- és a székelyhimnusz elhangzása után, Tóth Gyula, a Szent György Lovagrend és a Kárpát-medencei vitézi rend tagja adta át Szanyi Károly a Történelmi Vitézi Rend kitüntetést. Ezenkívül megkapta az életmű-díjat is.

Tóth Gyula (b), a Szent György Lovagrend tagja átadja a kitüntetés Szanyi Károlynak (j) Fotó: Katlecsik István

Az indoklás szerint: a magyar hazáért és nemzetért végzett több évtizedes, áldozatos munkássága elismeréséül, a Horthy István Alapítvány életmű-díját adományozták részére. Tóth Gyula beszédében elmondta, hogy Szanyi Károly - társadalmi munkában - folyamatosan kutatja a kommunizmus üldözötteit. Nevéhez fűződik a hegyi emlékpark építése és gondozása. Balinkán, néhány évvel ezelőtt, megépítette a Varga Lajosról elnevezett emlékparkot, ahol egy kopjafát is felállítatott az '56-os mártír tiszteletére. Folyamatosan részt vesz a helyi karitász munkájában: ruhákat, cipőket gyűjt a rászorulóknak. Társadalmi és egyéb ünnepek szervezésében aktívan részt vesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!