Fehérvár pusztulásával fenyegettek bárminemű támadó szándék láttán

Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese ,,Az alkalmat (…) nem akkor találod, amikor keresed, hanem amikor kínálkozik.” – Román megszállás 1919 (beszédes) című, csütörtökön, a városházán megrendezett konferencián Székesfehérvár románok dúlta-tépte néhány hónapjáról tartott előadást.

Előbb azonban „hallgassunk” bele két másik felszólalásba!

Magyar bakák bakancsai

Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem tanára Versailles–Bukarest tengelyről beszélt a száz év előtti román offenzíva kapcsán. Rámutatott, Románia újbóli hadba lépése 1918. november 12–13-án az első világháború végeztével történt. Emlékeztetett arra is, hogy 1916-ban már „magyar bakák bakancsai csattogtak Bukarest utcáin.”

– Úgy nézett ki, durva véget ér a román történet. 1918. május 7-én aláírták a bukaresti békét, ami Romániát megcsonkította, számos részét a központi hatalmaknak juttatta. Úgy nézett ki, Románia teljes vereséggel lép ki a háborúból – tette hozzá.

Mint tudjuk, nem így lett. A franciaországi békegyűlésen 1919-ben elfogadták az új magyar–román határt, ezek gyakorlatilag a trianoni, a mai határok. A román haderő azonban ennél is továbbment, egészen a Tiszáig, majd Budapestig és még tovább, annak ellenére is, hogy az antant sem nézte jó szemmel minden lépésüket.

A románok büszkesége

Gulyás László felhívta a hallgatóság figyelmét arra a zord tényre, „kemény üzenetre” is, hogy idén augusztusban a románok nem átallottak szobrot állítani a Budapestet száz éve megszálló román tábornoknak, Mărdărescunak Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem közelében.

– Szimbolikus helyszín. Ez az egyetem arról szól, hogy a román–magyar megbékélés jegyében a román és a magyar diákok együtt tanulnak… – jelezte Gulyás.

Az avatóünnepségen Ioan-­Aurel Pop történész, az egyetem rektora ezt mondta: „Európa civilizált népei tudják becsülni a hőseiket”.

Gabriel Leș, aki augusztusban még Románia védelmi minisztere volt, pedig arról beszélt, hogy a román csapatok történelmi tettet hajtottak végre, amikor megszállták Budapestet és menekülésre késztették a Kun Béla vezette bolsevik kormányt.

– Tehát a mai román értelmezésben Románia az európai rend érdekében foglalta el Budapestet. Ez a hivatalos román értelmezés. Ezek a szavak eljutnak Brüsszelbe, Londonba, Párizsba. Ez már száz éve így van – mondta Gulyás László, aki ezzel összefüggésben rámutatott, arról, hogy a „dicső” román hadsereg lopott, rabolt, nemi erőszakolt, nem esik szó a nyugati történetírásban.

Bosszú, presztízs, büntetés

Köő Artúr, a Magyarságkutató Intézet munkatársa a megszállást napjaink román történetírásának tükrében mutatta be. Elmondta, a Historia című román történelmi folyóirat augusztusban tematikus számmal jelentkezett. E szám szemléje mellett egy 2008-as könyv (címe magyarra fordítva: A román nép valós története) alapján rakta össze a román történetírás álláspontját. Utóbbi szerzője: Florin Constantiniu. Ezek szerint is előszeretettel jelölik meg magukat a románok Kun Béláék, így a közép-európai bolsevizmus megbuktatóiként. Emellett azonban másról is szó van, vagy inkább csak másról van szó. Constantiniutól idézett Köő: „A román csapatok jelenléte Budapesten presztízskérdés is volt. A román hadsereg akciója a románok számára szimbolikus jelentőséggel bírt, megfizetni a több évszázados erdélyi elnyomásért és megaláztatásért.”

– Constantiniu szerint a román csapatok akciója nem bosszúállás volt – ismertetett egy újabb gondolatot Köő Artúr, aki itt megjegyezte, ezzel máris önellentmondásba sodródott a román történész.

Köő véleménye: büntetőhadjáratot tettek ellenünk a románok.

Székesfehérvár megszállása

Az előadásokból tehát kiderült, a románok mindmáig szívesen állítják be úgy 1919-es magyarországi előrenyomulásukat, hogy ezzel a szovjet mintára kiépülő bolsevizmustól védelmezték Európa e szegletét.

Nos, Vizi László rámutatott, az 1919. március 21. és augusz­tus 1. közötti dicstelen magyarországi proletárdiktatúra után, már 1919. augusztus 6-án megtörtént a vármegyei és városi közigazgatás újjáalakítása. Majd Székesfehérvárra „megérkezvén” elmondta, Kerekes Lajos helyettes polgármester, majd Lipcsey Lajos tanácsnok irányításával itt is megkezdődött a közigazgatás újjászervezése. Lefegyverezték a Vörös Őrséget, megszervezték a polgárőrséget, újjáalakult a városi katonai parancsnokság.

A románok mégis jöttek.

Miután augusztus 4-én megszállták Budapestet, augusztus 7-én már arról szóltak a hírek, jönnek Székesfehérvárra is. Céljuk az volt, hogy elvágják az összeköttetést Szeged (ott működött a tanácsköztársaság idején létrejött ellenforradalmi kormány) és a Dunántúl között. Birtokolni óhajtották a Duna jobb parti átkelőit Adonynál és Ercsinél, illetve a Duna bal partján folyami átkelési pontokat kívántak biztosítani. Székesfehérvár kitűnő közúti és különösen kiváló vasúti közlekedési adottságai miatt kellett nekik nagyon. Gazdasági, katonai és logisztikai központnak szánták a várost, hogy az országban összerabolt magyar javakat legyen hol felhalmozniuk, s útnak indítaniuk keletre.

Augusztus 9-én tette be a lábát Fehérvárra a román előőrs. 8 tiszt, 225 lovas és tüzér katona. Augusztus 17-én érkezett meg a megszálló román dandár. Ez már 3000-3500 katonát jelentett, akik etetésének, itatásának gondja a városra hárult. Megszállták a stratégiai pontokat: a távírdát, a postát, a vasútállomást, a laktanyákat. Lefegyverezték a városi karhatalmat. Cenzúrát vezettek be. A mindennapokban eluralkodtak a helyieket ért atrocitások, fosztogatások, bántalmazások.

Kakukkmadár románok

Mivel Székesfehérvár az újonnan létrejött demarkációs vonal peremére került, a magyar Nemzeti Hadsereg járőrei is meg-megjelentek a városban. A magukat befészkelő románok támadástól tartottak. Végül is szeptember 20-án hirdetményben tudatták a megszállók, hogy másnap déltől ostromállapotot rendeltek el, brutális, elrettentő és a lakosságot megrémítő előírásokkal. Az egyik pont szerint a lakásokat be kellett függönyözni, tilos volt közel lépni az ablakokhoz… A kapualjakban megjelenőket lelövik, írták ezt is. A város elpusztításával fenyegettek bárminemű magyar támadó szándék láttán.

A városba időközben visszatérő gróf Károlyi József, az 1918 novemberében állásából fölmentett, ekkorra már újra kinevezett főispán diplomá­ciai közbenjárása kellett ahhoz, hogy a hadiállapotot még aznap este megszüntessék.

Eközben az antant felszólította a románokat, hagyják el a Dunántúlt. Október 7-én vonultak ki Székesfehérvárról. Gerota, a román parancsnok kiáltványban, már-már szerelmes szavakkal búcsúzott a várostól, önmaguk vitézségét dicsérte erőst, Vizi aligha túlzó szavai szerint képmutatóan és pofátlanul.

A románok magukat felszabadítóként aposztrofálták.