Bombabiztos állomás a Bányatónál

A Magyar Posta 1931-ben döntött a rövidhullámú technológia Fehérvárra telepítéséről. A magyar Standard cégnél műsorszórásra is alkalmas 25 kilowattos, a Telefunken cégnél pedig távbeszélőüzemre is alkalmas 20 kilowattos rövidhullámú berendezést rendeltek. A Telefunken adó, éppen az olimpia miatt, már 1932. július 27-én összeköttetést biztosított.

Az adó kezelése egyszerűbbé, a magyar gyártmányú adócsövek beépítésével pedig olcsóbbá is vált. A rövidhullámú technikához teljesen új antennarendszer kellett. Három-három 60 és 30 méteres, valamint két 20 méteres antennatartó torony épült a sík- és dipólantennák felfüggesztésére. Az 1934-ben épült dipólantennák segítségével az év végén megindult a rendszeres műsorszórás a világ magyarságának tájékoztatására. E fehérvári adók már magyar és idegen nyelven is sugároztak Európa, Észak-Amerika felé, 1937-től újabb rombuszantennák segítségével már Dél-Amerikát is célozták. Hírek bemondásából, felolvasásokból, gramofonlemezek lejátszásából álló élő adást naponta sugároztak.

A fehérvári adó különleges feladatot is kapott: a második bécsi döntéssel (1940. augusztus 30.) visszacsatolt Észak-Erdély távközlési kapcsolatának kiépítését. Az itteni szakemberek az adó- és vevőkészüléket egy hét alatt megépítették, teherautóval Marosvásárhelyre szállították, és a két kiküldött műszerész fel is szerelte. A posta vezetékesei dipólantennát építettek hozzá. Újdonságként betűíró rendszert is felszereltek. Marosvásárhely, Budapest, Székesfehérvár és Tárnok voltak a sebtében kialakított hálózat tagjai, de az anyaországi rendszerrel a nemzetközi forgalom is elérhetővé vált Észak-Erdély számára.

A háborús készülődés miatt a fehérvári fejlesztés már csak védett, bombabiztos új telephelyen valósulhatott meg. A posta által megrendelt két 5 kilowatt teljesítményű rövidhullámú adó elhelyezésére épült az öreghegyi rádióállomás, méteres falakkal, légmentesen záródó fém nyílászárókkal.

A Templomháti-kőbánya felhagyott bányagödre vízzel töltődött fel 1917-ben. Utóbb a fehérváriak kedvelt kirándulóhelyévé vált. Többen mesélték nekem, hogy „a Bányató volt a mi Balatonunk.”

Az 5000 négyzetméteres tó mélyebb része nézett a Zsolnai utca felé, sekélyebb része pedig a bányaművelés idején kialakított mélyülő utat, a siklót fedte. Ezt a lejáróutat kiszélesítve, és a szakaszt mélyítve, a kitermelt kőből építették meg az adó oldalfalait. A vízfelület felé néző oldalt a természetes sziklafalak közé építették, tetejét vasbetonnal, kővel és gyeppel fedték, így teljesen a tájba olvadt.

Schármár Jenő postai építész tervei alapján háromszintes épület készült. Alsó szintjén az épület hűtő-fűtő berendezését, középső szintjén az adókat és a kezelőhelyiséget, a felső szintjén pedig irodákat és az antennakapcsolót rendezték be. Hazai viszonyok között ez volt az első telephely, ahol dízelmeghajtású tartalék áramforrást is telepítettek, és megoldották a légkondicionálást.

Az antennákat az épület tetején, a természetesnek ható dombon helyezték el: nyolc robusztus fa ácsolatú antennatartó között függőleges dipólantennákat feszítettek ki. Az antennákat Susánszky László postamérnök tervezte.

Az új állomás adóit a Magyar Philips Művek gyártotta és szerelte fel. A távíró- és távbeszélőüzemre is alkalmas új adóállomást 1940-ben helyezték üzembe Székesfehérvár Öreghegy néven. Később a katonai rádiótávközlést, a légvédelmi kommunikációt és az Országos Meteorológiai Intézet vonalait is ide irányították.

Az új adóállomás kiépítésében és szerelésében döntő részt vállaló Árkövi Gyulával és Ormos Vilmossal együtt nyolc személy kezelte az adót. Az öreghegyi állomás mind építészeti, mind műszaki, mind üzembiztonsági szempontból az 1930-as évek legmodernebb híradástechnikai vívmánya volt.

A székesfehérvári központi adót Öreghegy belépése után Székesfehérvár Sóstó néven emlegették. Ennek fejlesztése azonban már csak úgy volt lehetséges, ha a régi gépadót kiiktatták. Az üzem személyzete vállalta egy új 15 kilowattos hosszúhullámú adó beszerelését.

A front közeledtére, és az ország egészének hadműveleti területté nyilvánításával megszűnt a rádiósok mentesítése. Sokakat Fehérvárról is katonának vittek, mások családjukkal együtt távoztak. December elején már a hatalmat kegyetlen módon gyakorló nyilasok is menekültek Fehérvárról. A sóstói adót távműködtetésű robbanószerkezettel aknázták alá, az épületben robbanóanyagot halmoztak fel. Robbantás azonban nem történt. Karácsonyra a várost a Vörös Hadsereg elfoglalta, az üzemet épségben találták, fegyveres őrséget állítottak köré, a lakóházakban tábori kórházat rendeztek be. Az öreghegyi állomás épületébe lovas-szekeres alakulatot helyeztek, természetesen lovakkal együtt.

Ugyanígy lovasok vették be ide magukat 1945. január 22-én, a német-magyar csapatok visszatérésekor is. A tornyok és az épületek álltak: a lakóházakba most német tábori kórház került. A hadseregek lovasait és lovait az öreghegyi épület nagyon megszenvedte: borzalmas mocsokban találták a háború befejezése után, de a berendezés lényegében épségben maradt. A sóstói állomásról elvitték a robbanóanyagot, ám a műszaki berendezés leszerelése és elszállítása is elkezdődött. Később azt Pápa környékéről hozták vissza.

Az 1945 utáni új berendezkedéssel azonban fel volt adva a lecke: minden töredékes, az épületek állaga nagyon megromlott, több belövést kaptak, az előzőleg menekített felszerelés eltűnt. A háború végére a legsúlyosabb kár az antenna- és táphálózatot érte.

[embed]https://www.feol.hu/multidezo/a-fehervari-adoallomas-hoskora-4587595/[/embed]