múltidéző

2021.11.15. 15:00

Fejér évfordulós emlékei november 15-én

Héjj Vivien

Lajoskomáromban is

„A polgármesteri hivatal már az év elején igényfelmérésbe kezdett arról, ki akarja, hogy Lajoskomáromban is legyen kábel-tv, illetve műholdas vételi lehetőség” – olvashatták lapunk 30 évvel ezelőtti, 1991. november 15-én megjelent számában. Egyszerre nyolc csatorna vételére gondoltak, de menet közben elképzelhetőnek véltek egy helyi, lajoskomáromi stúdiót is, mint Móron, Fehérváron, Dunaújvárosban vagy bárhol, ahol helyi szerkesztőségek működnek. A Kábeltelevíziós Közösség az önkormányzattal egyetértésben úgy döntött, december 1-jén már foghatóak lesznek az úgynevezett „égi csatornák”, és nem kizárt, hogy karácsony, újév táján az első helyi műsorral is jelentkeznek.

Tizenöt kilós fogás

Egy sárbogárdi férfi 15 kilós amurt fogott ki a Dunából” – hozta a hírt lapunk két évtizeddel ezelőtt. Krencz Balázs nagy fogása egészen pontosan 15 kilót és 60 dekát nyomott. A horgász elmondta, az általa használt zsinór 4-5 kilós halakra való, ezért nagyon sokáig, negyvenöt percig kellett fárasztania az amurt kiemelés előtt. Krencz Balázs a 108 centiméteres hal további sorsáról is mesélt: „Először körbehordoztam Sárbogárdon, mint a véres kardot, megmutattam mindenkinek. Megnyúztam. A fejét meg a farkát elvittem kikészíttetni. A többi a hűtőben van.”

Épülnek a bérlakások

2001-ben ezen a napon számolt be lapunk a hírről, miszerint megkezdődött a szárazréti szociális bérlakások építése. „A 3092 négyzetméter hasznos alapterületű épületre két emelet és egy tetőtér kerül, a legtöbb lakás (51) egyszobás lesz, ezenkívül 14 kétszobás is készül” – olvashatták. Az egyszobásokat 34-36, a kétszobásokat pedig 58-69 négyzetméteresre tervezték. A lakásokat rászorulóknak szánták, a piaci árak egynyolcadáért adták ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!