Régi és új tudományok az Árpád-háziak azonosításáról

Érthető hát, hogy hagyatékukat közérdeklődés övezi. E figyelem kiterjed földi maradványaikra is. Nem sok lelet jutott korunkra, de „a magyar nép zivataros századaiból” tekintve nincs mit csodálkozni. Az Árpád-házi csontok legfőbb lelőhelye Székesfehérvárott volt/van. A Szűz Mária Bazilika, túl azon, hogy 1000–1527 között minden királyunk koronázásának, 1083-ban István király és Imre herceg szentté avatásának helyszíne volt, uralkodók fő temetkezési helyéül is szolgált. Romjai közül került elő 1848-ban III. (Nagy) Béla király (1172–1196) és első felesége, Anna, valamint 4 további személy (közöttük egy magzat) csontváza: a sírokról Varsányi János mérnök készített hiteles rajzot. 

Székesfehérvári illetőségű történészként megtisztelő volt III. (Nagy) Béla király (1172–1196) csontjainak archeogenetikai azonosítását végző kutatásban részt vennem. Az első eredmények 2018-ban jelentek meg egy nemzetközi szakfolyóiratban.

A vizsgálatokból kiderült, hogy III. Béla jobbján egy másodfokú férfiági rokon nyugodott. Erre 2019-ben új eredmény épült, Szentirmay Zoltán szerint ez a férfi III. Béla nagyapja, II. (Vak) Béla (1131–1141) király volt. Ennek jegyében tartottam ismeretterjesztő előadást, amiről korábban be is számoltunk.

A közelmúltban új lendületet kapott a székesfehérvári csontok archeogenetikai kutatása. Az osszárium anyaga a Szegedi Tudományegyetem laboratóriumába került. A vizsgálatok folytatódnak, időről időre hír szól róluk; sajnos nem mindig kellő alapossággal.

Kedden is jelent meg egy publikáció e témában.

Figyelmet kelt a cím alatti felvezető: „Szent László király földi maradványait is azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között.” Ez így nem felel meg a valóságnak. I. (Szent) László király (1077–1095) Nagyváradon temetkezett. Koponyáját fejereklyetartóba tették szentté avatásakor (1192): jelenleg a Szent László-hermát Győrben őrzik. Az tény, hogy az SZTE kutatói nagy áttörést értek el, amikor sikeres génmintát véve megállapították, hogy valóban a szent királyé a koponya és távoli fiági rokonságban áll III. Bélával. (Ez így van, a szentté avatást végző III. Béla Szent László bátyjának volt ükunokája.) A lovagkirály csontvázának többi része azonban elpusztult Nagyváradon és a legkevésbé sem jutott el Székesfehérvárra.

Akad a cikknek még egy vitatható állítása: „Halicsi Endrét (1210-1234), II. András magyar király harmadszülött fiát azonosították.” Ez így aligha felel meg a valóságnak, ugyanis amíg az új tudományok ezt nem támasztják alá, a régi tudományok kifejezetten ellene szólnak. Itt kell visszakanyarodnunk az 1848-as feltárások sírjaihoz, mert a szegedi kutatók a III. Béla jobbján nyugvó csontváz személyazonosságát cserélték le II. Béláról halicsi András hercegre, nagyapáról unokára. Tény, hogy mind a két rokonság másodfokú, de ezen az alapon több jelölt is akad. Vegyük tehát sorra III. Béla Székesfehérvárott és másutt sírba tett másodfokú férfiági rokonait!

II. Béla király, nagyapa †1141, Székesfehérvár;

II. László, ellenkirály nagybácsi †1163, Székesfehérvár;

IV. István, ellenkirály nagybácsi †1165, Székesfehérvár;

Álmos herceg, fiatalon elhunyt nagybácsi, †1162 előtt, temetkezési helye nem ismert;

III. László király, unoka †1205 (5 éves kisfiú), Székesfehérvár;

IV. Béla király, unoka †1270 – Esztergom;

Kálmán halicsi király, unoka †1241 – Zágráb;

András halicsi herceg, unoka †1234 – temetkezési helye nem ismert;

Utószülött István herceg, unoka †1271 – Velence.

Lássuk be, hogy a „nem kizárható” nagyon messze áll a bizonyosságtól! A régészet pedig kifejezetten ez ellen szól.

A Varsányi-féle metszetrajzon jól látszik, hogy a II/52-es sír fölött a XII. század közepi járóréteg nincs átvágva, ennélfogva az a temetkezés ennél csak korábbi lehet. Erre persze lehet mondani, hogy Varsányi János nem fényképet/dagerrotípiát készített, de az elgondolkodtató, hogy Varsányi mérnökember volt, tehát nem egy vadregényes fantáziáját szabadjára engedő festő, hanem egy valóságábrázolásra törekvő reálértelmiségi. Történetileg pedig a II. Béla mellé temetkezés is erős lábakon áll, II. Béla a nagy király névadó nagyapja volt, ráadásul a dinasztián belüli ágváltás, az Álmos-ág első királya, minden további magyar király ősapja: ez a tény egy olyan összetett, legitimációs erővel rendelkezik, ami temetkezés szempontjából vonzóvá tette (ha lehet ilyen morbiditással fogalmazni) Vak Béla sírhelyét.

A feladat adott: gondosan kutatni és kellő körültekintéssel tájékoztatni.