A latinnyelvű iskoladrámáktól az állandó társulatig

A latin nyelvű iskoladrámák megszűnésével a német nyelvű színészet bukkant fel a városban a budai, pécsi és zágrábi német színtársulatoknak köszönhetően. 1790-ben a Hadi és Más Nevezetes Történetek című bécsi időszaki kiadvány jó színházi bázisként említi Fehérvárt. A színielőadásokat 1790-től a Pelikán-fogadóban (Győry-ház, Kossuth utca 15.) tartották. Az utazó színtársulatok a 19. század első évtizedétől ejtették rendszeresen útba a várost. 1813-ban, a pesti Rondella színház helyreállítása idején, a pesti társulat jelentős része Székesfehérvárra jött és 1813. október 21–29. között nyolc darabot mutattak be. A társulatot 1814-ben is fogadta a város, de rajtuk kívül több vidéki színház is érkezett. 

Állandó társulat a Pelikánban

A vendégszínjátszók sikerén felbuzdulva a város vezetősége 1815-ben vetette fel egy 15 tagú nemzeti színjátszó társaság felállítását. A rendszeres színházi előadások 1818 októberében indultak el a már említett Pelikán fogadó nagytermében, amelyben karzat, színpad, zsinórpadlás, öltözők és a nagyérdemű számára ruhatár is kialakításra került. A társulati zenekar feladatát a város a káptalannal közösen 1777-től fenntartott hivatásos zenekara látta el, amelyben énekeseket is foglalkoztattak. Amikor a Pelikánban táncmulatságok zajlottak az őszi-tavaszi időszakban, a Fekete Sas fogadóban tartották a színielőadásokat, de a társulat Fejér vármegye települései mellett a megyén kívül is fellépett. A színházat az úgynevezett játékszíni bizottság – egyfajta igazgatói testületként – működtette, a bizottság tagjai közt a megye prominens személyeit találjuk, így Kolozsváry Pál főszolgabírót, Nagy Ignác vármegyei főpénztárnokot és Bajzáth György vármegyei aljegyzőt. A bizottság hatáskörébe tartozott a szervezés, a pénzkezelés, a propaganda, sőt még a díszletezés is.

Az első előadást 1818. október 11-én tartották: Tokody János A Szövetség diadalma című darabját mutatták be. A színdarab önmagában nem aratott sikert, azonban a színészi játék élménnyé tette. Ürményi József országbíró-főispán így írt róla: „A színészek jók, néhány közülük olyan, hogy mint mondani szokás, már jobb nem lehet.”

Amikor a várúr nem tudott meghalni

A Pelikán fogadó „nagyszálájában” kialakított magyarnyelvű színház aztán túlnőtt a Fehérvár adta kereteken. A társulat célja gróf Zichy Károly megfogalmazásában a „honi nyelvnek kipallérozása” volt, ami vonzotta a korszak tehetséges színművészeit. A korabeli magyar színészet nagyjai a Pesti Magyar Színház 1837-es felépítéséig itt játszottak és vitték sikerre többnyire Kisfaludy Károly színjátékait.

A sikeres előadások mellett persze feljegyeztek vicces vagy balul elsült előadásokat, jeleneteket is. Az egyik Kisfaludy-mű előadásának utolsó felvonásában történtekről fennmaradt híradás szerint „a tatárok ostromolják Bebek várát, a vár ura is halálos sebet kap, nagy fatörzsre ereszkedik, hogy búcsút vegyen hazájától. Még el sem kezdte a búcsúbeszédet, amikor egy hathatós idegen hang üti meg füleinket: »Hozzátok ide azt a lajtorját, mert mindjárt összerontom-bontom egész váratokat«. Ez pedig nem volt más, mint egy gránátos közvitéz, aki fel akart jutni a bástya falára, de véletlenségből elcsúszott alóla a lajtorja, s ő függve maradt és ott kapálódzott a levegőben... így a várúr sem halhatott meg, a függönyt gyorsan lebocsátották, s a közönség nagy megelégedéssel és még nagyobb kacajjal távozott.”

A társulat csődbe megy

A dicsőség azonban nem tartott sokáig, a színház fenntartása egyre nehézkesebbé vált. 

A színészek osztályrésze a vándorlás lett, a város, illetve a vármegye lakói számára ismét maradtak a vándortársulati előadások. Ezekben Fehérváron debütált többek között a 19 éves Petrovics Sándor, aki kezdetben a Borostyán nevet használta, később itt vette fel a Petőfi nevet. Szintén a Pelikán fogadó színpadján kezdte pályáját Jókai Mórné Laborfalvy Róza. A Jókai házaspár tiszteletére kapta az Úri utca, Laborfalvy egykori lakhelye a Jókai nevet 1893-ban.

1846-ban merült fel először egy állandó és önálló kőszínház igénye, amely azonban a szabadságharc kitörése miatt lekerült a napirendről és csak 1857-ben került elő ismét. A kőszínház építésének helye körül viszont vita alakult ki: az egyik csoportosulás a Hal teret (Piac tér) javasolta – ezt a hatóság nem támogatta, mert leszűkítené a piacteret és elzárná a Ponty Szállodát -, míg egy másik csoportosulás a felsővárosban emelt volna színházat. A vita nem jutott nyugvópontra, az építkezés elmaradt. Ehelyett felújították a Pelikánt. 

Épüljön fel végre egy kőszínház!

1860-tól kezdve beszélhetünk újabb felemelkedésről. A 31 fős társulatban ekkoriban ott találjuk a tízéves Köles (később Blaha) Lujzát. A Casino Körnek köszönhetően 1860 elején megalakult a „Székesfehérvári Magyar Színészet Pártoló Társulat”, melynek fő célkitűzése az állandó színházépület létesítése volt és mivel a Pelikán színpadának állapota rohamosan hanyatlott, felgyorsultak az események. A város térítésmentesen felajánlotta a kis sétateret (korábban lovak és marhák itatója állt ott) a célra. Az ünnepélyes alapkőletétel 1872. augusztus 20-án történt meg. Az új színházat a Koch–Skalnitzky építészeti irodával terveztették meg késő eklektikus stílusban, a kivitelezők a székesfehérvári Hübner Nándor és Schmidt Károly voltak. Közben 1873 augusztusában összedőlt a Pelikánban a színpad, a színielőadásokat 1874 nyaráig a Magyar Király nagytermében tartották.

 Jókai ünnepi Prológját Laborfalvy Róza mondta el. A részvénytársaság lehetővé tette örökös páholyok megvásárlását, melyeket 1500 forintért adtak. Összesen nyolc ilyen talált gazdára, melyek tulajdonjogát az adott család telekkönyvi lapjára is rávezették.

Bútormintaterem a színházban

A csekély érdeklődés miatt - majdnem mindennap volt előadás – azonban az új színház is hamarosan anyagi gondokkal találta magát szembe. Ennek orvoslására az 1870-es évek végén a Színházpártoló Egylet, majd később a Jótékony Nőegylet is vállalt közönségszervezést, illetve a színház kedvezményeket is adott, például tartottak félárú előadásokat. Ezzel egyidőben a színházépület két oldali portáljait beépítették, a kialakított üzleteket bérbe adták. A leghűségesebb bérlőnek a Stignitz Kávéház bizonyult, mellette bútormintaterem, illetve szabóüzlet is működött az épületben. A színházi részvénytársaság végül csődbe jutott, ezért a 19. század végén a város 60 ezer forintért megvásárolta a színházat a megyétől, amely a fehérvári színjátszás 100. évfordulóján, 1913-ban vette fel a Vörösmarty nevet.

Ami az épületet illeti, 1944. december 26-án, a város ostromakor leégett. A háborút követően a romok eltakarítása és az újjáépítés lassan haladt. A színjátszás a Székesfehérvári Torna Club székházának nagytermében 1946-ban kialakított színpadon indult újra, majd az István-terem szolgált színházi célokat. Az újjáépült Vörösmarty Színházat 1962. november 6-án adták át a nagyközönségnek, az első előadáson a Nemzeti Színház társulata mutatta be Vörösmarty Csongor és Tündéjét. A Vörösmarty Színház 1983-ig nem rendelkezett önálló társulattal, csupán befogadó színházként működött. 1985-ben Bujtor István vette át a művészeti vezetését, de nagyobb fordulat csak 1995 júniusában következett be. Az önkormányzat ekkor tette lehetővé, hogy tíz fiatal színésszel létrejöjjön a színház társulatának magja, amely aztán évről évre egyre nagyobb lett. A teátrum épületét utoljára 2005-ben újították fel.