toplista

2019.03.03. 20:06

Továbbra is imádják az amerikaiak a sárkányos mozit

Az Így neveld a sárkányodat 3. már a második hétvégén nem talált legyőzőre az észak-amerikai mozikban – írta iparági becslések alapján a Variety.com.

Dragons 3 Le monde cache How to train your dragon The hidden world DA 2019 Real Dean DeBlois. Collection Christophel © DreamWorks Animation / Mad Hatter Entertainment

Forrás: AFP/Dreamworks/Mad Hatte

Fotó: Collection Christophel

A Universal és a DreamWorks animációja legutóbbi része ezen a hétvégén 30 millió dolláros (8,3 milliárd forint) jegyárbevételt hozott, ezzel amerikai eredménye megközelítette a 100 milliós álomhatárt, 97,6 milliónál tart. A Sárkány-trilógia legfrissebb darabja hasonlóan teljesít, mint az előző két rész: az első 217 milliós, a második 177 milliós jegyárbevétellel dicsekedhet.

Ugyan az első helyhez nem volt elég, mégis erősen kezdett Tyler Perry vígjátéka, az A Madea Family Funeral, 2442 filmszínházban 27 millió dollárért váltottak rá jegyet.

A sikerlista harmadik helyét a Fox stúdió Alita: A harc angyala című sci-fije foglalta el, melyet már három hete játszanak a mozik. Most hétmillió dollárt adott eddigi jegyárbevételéhez, mely már 72,5 millióra rúg.

A Warner Bros. A Lego-kaland 2 című animációja negyedik lett 6 millió dollárral, ezzel 91 milliónál jár Észak-Amerikában.

A legjobb filmnek járó Oscar-díjával, melyet a múlt héten vehetett át, új lendületet kapott a már 16 hete vetített Zöld könyv – Útmutató az élethez, 4,7 millió dollárért váltottak rá jegyet ezen a hétvégén, ami az ötödik helyet jelentette. Észak-Amerikában 75 millió, a kontinensen kívül 74 millió dollárt hozott eddig a film.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!