Online biztosításkötés

2017.12.29. 11:18

Lengyel hátterű befektetési alaphoz került a Netrisk.hu

Az Enterprise Investors (EI) által kezelt Polish Enterprise Fund VI (PEF VI) magántőke-befektetési alap eladta a Netrisk.hu részvényeinek száz százalékát a Varsói Értéktőzsdén jegyzett MCI Capital Group magántőke-befektetési társaság MCI.EuroVentures alapjának – közölte az EI.

A közleményből kiderül: az online biztosítási brókercéget 56,5 millió euróért szerezte meg a tőzsdei vállalat által kezelt alap.

A PEF VI 2010-ben 23 millió euróért vásárolta meg a Netrisk.hu-t a társaság alapítójától és pénzügyi befektetőktől.

A ma már a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokon kívül például lakás- és ingóságbiztosítással, valamint utazási biztosítással is foglalkozó Netrisk.hu tavaly 8,8 millió euró árbevételre tett szert – áll a közleményben, amelyben arra is kitérnek, hogy a társaság ma már a lakossági banki termékek egyik legnagyobb online piactere is egyben, és a legnagyobb olyan társaság, amely lehetővé teszi a Magyarországon elérhető különböző távközlési-kábelszolgáltatói, internetes és televíziós csomagok összehasonlítását.

A Netrisk a közlemény szerint az idén 23 százalékos árbevétel-növekedésre számít.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!