Varga Mihály

2019.04.25. 15:38

Erősíteni kell a visegrádi országok és Japán között az együttműködést

A távol-keleti országnak több mint 160 vállalata működik Magyarországon, és ezzel a legfontosabb ázsiai befektetőnek számít.

Erősíteni kell az európai uniós gazdasági növekedés motorjának számító visegrádi országok (V4) és Japán közti együttműködést, az a V4-ek stabilitását és súlyát is növelheti – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Pozsonyban, a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) és Japán miniszterelnökeinek találkozóján.

Kifejtette: a visegrádi országok és Japán közti együttműködés erősítésével a világ két fejlett és gyorsan növekvő régiója között erősödik az összeköttetés, ez pedig

növelheti Közép- és Kelet-Európa országainak gazdasági stabilitását és szerepét az Európai Unióban.

A pozsonyi találkozón elsődlegesen a gazdasági együttműködés bővítésének módjai, azon belül a kutatás és az innováció nyújtotta lehetőségek kerültek terítékre. Szó esett az Európai Unió jövőjével kapcsolatos kérdésekről, a migrációról, az európai parlamenti választásokról, valamint egyes globális kihívásokra adható válaszokról is.

Varga Mihály a találkozó után a magyar közmédiának nyilatkozva rámutatott:

Magyarország és a visegrádi országok gazdasági növekedése jelentősen meghaladja az uniós átlagot,

s Japánnak mindegyikükkel jelentős gazdasági kapcsolatai vannak. A távol-keleti országnak több mint 160 vállalata működik Magyarországon, és ezzel a legfontosabb ázsiai befektetőnek számít.

Kiemelte: az együttműködés erősítése új irányokba is bővülhet, leginkább a tudomány, a kutatás és az innováció területén. A miniszter méltatta és fontos eredménynek nevezte az EU és Japán között megszületett stratégiai partnerségi megállapodást, valamint a szabadkereskedelmi megállapodást is, és az utóbbit mindkét fél számára előnyösnek minősítette.

Varga Mihály elmondta: a találkozón szó volt több, az Európai Uniót érintő kihívásról, ezen belül

a közelgő európai parlamenti választásokról, amelyet mindannyian nagyon fontosnak tartanak, valamint a migrációról, amelyre mindannyian a külső határok teljes védelmét látják megoldásnak, illetve a Brexitről is, ahol azt tartják a legfontosabbnak, hogy sikerüljön elkerülni az Egyesült Királyság megállapodás nélküli kilépését.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő, a találkozó házigazdája a résztvevők közös sajtótájékoztatóján azt mondta: a visegrádi országok az EU leggyorsabban növekvő régiójának számítanak, stabil, tiszteletet élvező országok, és kapcsolataik is átlagon felüliek, amit a japán miniszterelnök mostani látogatása is bizonyít.

Andrej Babis cseh miniszterelnök megemlítette: a találkozón megmutatták a japán kormányfőnek, hogy a V4 egy egyértelmű nézeteket valló, erős blokk, amely erős nyomásgyakorlásra is képes, az EU-ban pedig példaértékű lehet gazdasági eredményei, alacsony munkanélküliségi adatai és biztonsága alapján.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök sikeresnek minősítette a pozsonyi találkozót, és különösen pozitív folyamatkánt értékelte a V4-ek és Japán gazdasági kapcsolatainak dinamikus fejlődését.

Abe Sindzó japán miniszterelnök rámutatott: Japán szeretné erősíteni gazdasági kapcsolatait a V4-es országokkal, melyeknek az unión belüli szerepe stabil gazdasági növekedésüknek köszönhetően erősödik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!