megfontolatlan döntések

2021.10.10. 07:20

Reneszánszát éli a szén

Európában földgázhiány van, mert a legtöbb ország a magas ár miatt nem töltötte fel idejében a tározóit, ám a gazdaság fellendülésével megnőtt a kereslet is.

Reneszánszát éli a szén a földgázhiány miatt Európában, de az erőművek, amelyekben fel lehet használni, nagyon rossz állapotban vannak – olvasható a Magyar Nemzetben.

A járvány utáni gazdasági fellendülés miatt meredeken emelkedik a földgáz, a kőolaj és a szén ára már globálisan is: egy hónapon belül a sokadik történelmi csúcsára emelkedett a földgáz tőzsdei ára, január óta az ötszörösére drágult az energiahordozó. A hét elején pedig a szén határidős jegyzése zárt 13 éves csúcson – írja a lap.

A cikk szerint az áremelkedés fő oka, hogy a nyáron a legtöbb európai ország nem töltötte fel gáztárolóit abban reménykedve, hogy őszre csökken az év elején drágulni kezdő gáz ára.

„Ám közben felélénkült a gazdaság, megnőtt a gáz iránti igény, amivel a kínálat nem tudja tartani a lépést” – olvasható a Magyar Nemzetben.

A lap Toldi Ottóra, a Klímapolitikai Intézet elemzőjére hivatkozva azt írja: a másik ok, hogy az Európai Unió döntéshozói nem figyeltek oda az ellátásbiztonság folyamatos fenntartására.

A cikk szerint az európai erőműpark számottevő hányadát több évtizeddel ezelőtt, akár fél évszázadnál is régebben épült szén-, földgáz- és olajtüzelésű blokkok teszik ki.

Ezek az öreg erőművek a hosszú üzemévek során megtérítették a beruházási költségeket, ezt követően pedig már jelentősen olcsóbban tudtak termelni. A piaci versenyképességük ezáltal megnövekedett, és magas kihasználtság mellett alaperőműveivé váltak az európai villamosenergia-piacnak, leszorítva a villamos energia árát – fogalmaz az írás.

Az öreg erőművek aranykorának azonban vége, mivel az EU szén- és lignittüzelésű kapacitásainak 82 százalékát vagy ki kell vonni, vagy teljesen fel kell újítani 2021 végéig.

Magyarországon ezalatt nincsen gázellátási probléma, a tárolók töltöttségi szintje jól áll, és az október 1-jén életbe lépett szerződés értelmében stabilan érkezik az orosz energiahordozó – írta a Magyar Nemzet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!