Csodálatos túlélés

2022.09.18. 06:00

Több mint huszonnégy órát töltött egy csecsemő a négyemeletes ház romjai alatt

Címkék#túlélő

Élve hoztak ki egy kisbabát egy összeomlott házból Jordánia fővárosában, Ammánban. A négy hónapos Malakot (az arab név magyarul angyalt jelent) egy nappal a tragédia után találták meg.

Forrás: Shutterstock

A kislányt a mentők szerda este emelték ki a törmelék alól, egy nappal azután, hogy összeomlott egy régi négyszintes ház, legkevesebb tíz ember halálát okozva - írja a Bors.

Szerda este egy másik túlélőt is találtak, egy szintén Malak nevű 45 éves férfit. Négy holttestet is találtak a jordániai főváros egyik legrégebbi negyedében lévő ötvenéves ház romjai alatt.

Videófelvételeken látni lehetett, amint a mentők kiemelik a rózsaszínű pizsamát és kék zoknit viselő kislányt, akit mentőautóval a legközelebbi kórházba szállítottak. A csodával határos módon megmenekült kisbaba csak horzsolásokat szenvedett - mondta anyja, Iszraa Ríd az AFP francia hírügynökségnek. Malak az asszony egyetlen gyereke.

Az anya elmondta, hogy egy barátnőjére bízta a gyermeket, aki az épület alagsorában lévő lakásban lakott. A házomlás után a kislány az életét a falban lévő résnek köszönhette, amelyen át levegőt kapott.

A házomlásban egy másik család három gyerekét, a 17 éves Mohammedet, a 9 éves Malakot és a 12 éves Amirát veszítette el. Anyjuk, akinek mintegy két éve halt meg a férje, egyedül hagyta a gyerekeket a lakásban, amikor bevásárolni indult.

A jordániai ügyészség a házomlás miatt három ember, a közös képviselő és a házban folyó felújításon dolgozó két munkás letartóztatását rendelte el - jelentette a Petra hivatalos jordániai hírügynökség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!