Kétszázhuszonöt éve fejezték le XVI. Lajos francia királyt

Franciaország a 18. század végére súlyos gazdasági-társadalmi válságba került. A folyamatos háborúskodás, a fényűző királyi udvar hatalmas összegeket emésztett fel, a pénzügyi reformok sikertelenek voltak, növekedett a szegénység. Az ancien régime, az abszolút monarchia válságát mélyítette a felvilágosodás eszméinek terjedése, a politikai jogaitól megfosztott polgárság és az éhező parasztság elégedetlensége – derül ki az MTVA Sajtóadatbankjának anyagából.

Az 1774-ben trónra lépett XVI. Lajos jó szándékú és becsületes, de az uralkodásra alkalmatlan ember volt. A közelgő összeomlás megakadályozása érdekében 1789 májusában, 175 év után kénytelen volt újra összehívni a rendi gyűlést. Az erélytelen és kompromisszumokra képtelen Lajos bizalmasai befolyására nem engedélyezte a három rend közös ülését (amely a harmadik rend, a polgárság többségét eredményezte volna), sőt bezáratta a harmadik rend üléstermét. Ám azok június 20-án alkotmányozó nemzetgyűléssé nyilvánították magukat, s a királynak meg kellett hátrálnia. Lajos katonai erővel akart „rendet teremteni”, mire a fellázadt párizsiak 1789. július 14-én elfoglalták az önkényuralom gyűlölt jelképét, a Bastille erődbörtönt. (A király ezen a napon csak ennyit írt naplójába: rien, azaz semmi említésre méltó.)

Hamarosan vidéken is a harmadik rend kaparintotta a kezébe a hatalmat, s

1789. augusztus 26-án a Nemzetgyűlés elfogadta az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát,

amely kimondta, hogy minden ember szabad és a jogokban egyenlő, megszüntetve a rendi társadalmat. A nemzetgyűlés munkáját akadályozó Lajost 1789. október 5-én a párizsi nők menete az aranyban pompázó Versailles-ból a párizsi Tuileriák palotába hurcolta.

Az események menetét kétségbeesetten figyelő király 1791 júniusában, álruhában megpróbált külföldre menekülni, de a határ közelében felismerték és elfogták. A kudarcba fulladt szökési kísérlet a radikálisok helyzetét erősítette, az alkotmányos monarchia hívei pedig végképp elvesztették az uralkodóba vetett bizalmukat. Szeptemberben a Nemzetgyűlés a király hatalmát korlátozó új alkotmányt fogadott el, amelyet Lajos aláírt, de sűrűn élt egyetlen megmaradt jogával, a vétóval, s népszerűsége elenyészett.

Lajos támogatta a Nemzetgyűlést, amikor az 1792 áprilisában hadat üzent az ancien régime restaurációját követelő Ausztriának és Poroszországnak, mert azt remélte, hogy a katonai vereség után helyreáll hatalma. A porosz-osztrák csapatok kezdetben sikeresen nyomultak előre, 1792 júliusában már Párizs lerombolásával fenyegetőztek, ha a királyi családnak bántódása esik. A manifesztum a kívánttal ellentétes hatást érte el: augusztus 10-én a felbőszült csőcselék megrohamozta a királyi palotát, Lajost hivatalosan is letartóztatták, és a Temple börtönbe zárták.

A forradalom új szakasza kezdődött: a Nemzetgyűlés helyébe lépő Konvent a Valmynál aratott győzelem után egy nappal, szeptember 21-én eltörölte az alkotmányos monarchiát, és kikiáltotta a köztársaságot. A trónjától megfosztott „Capet Lajos polgártárs” ellen vizsgálat indult, a közhangulat novemberben fordult végképp ellene, amikor előkerült számos kompromittáló adatot tartalmazó titkos levelezése. A Konvent három politikai ereje – a radikális hegypártiak, a mérsékelt és ekkor többségben lévő girondisták és a politikailag semleges „mocsár” – között abban nem volt vita, hogy a volt királyt a néphatalmat megtestesítő testületnek felelősségre kell vonnia.

A büntetőeljárás 1792. december 11-én indult meg, a vádirat 33 pontban sorolta fel a hazaárulással vádolt Lajos bűneit.

Abban már megoszlottak a vélemények, hogy milyen ítélet hozható. Sokan a király életének megkímélését támogatták, sérthetetlenségére hivatkozva, a radikálisok – élükön Robespierre-rel – a halálbüntetés mellett érveltek, mondván: Lajos személye fenyegetést jelent a szabadságra és a békére, a képviselőknek nem bíróként, hanem felelős államférfiként kell határozniuk. A halálos ítéletet biztosra vevő Lajos december 26-án terjesztette elő védekezését, s a Konvent 1793. január 19-én ült össze a döntés meghozatalára. Először arra szavaztak, hogy a vádlott bűnös-e, aztán arról, hogy ha bűnös, mi legyen sorsa.

A bűnösségre a 721 képviselő közül 623-an voksoltak igennel, ellenszavazatot nem adtak le.

A halálbüntetés ellen 288-an voltak, 72-en mellette, de az ítélet végrehajtásának elhalasztásával vagy felfüggesztésével, az azonnali kivégzés mellett 361-en szavaztak, azaz eggyel többen, mint az ellenzők és a halasztók. (Érdekesség, hogy utóbbiak között volt XVI. Lajos unokatestvére, a későbbi I. Lajos Fülöp király apja, az Égalité Fülöpként emlegetett orléans-i herceg is, akit fél évvel később a jakobinusok küldtek a guillotine alá.) Egy nappal később a Konvent immár jelentős többséggel elutasította a kegyelmi kérvényt.

Az ítéletet 1793. január 21-én hajtották végre. XVI. Lajos aznap hajnalban kelt, misét hallgatott és meggyónt, majd kilenc órakor kordén vitték a börtönből a zsúfolt Révolution (ma Concorde) téren felállított nyaktilóhoz. A vérpadra méltósággal lépett fel, utolsó szavaival ártatlannak mondta magát, és Isten kegyelmét kérte hóhéraira, beszédét dobpergéssel szakították félbe. Fejét negyed tizenegykor hajtotta a lehulló bárd alá. Holttestét egy közeli temetőben hantolták el, a forradalom után a francia királyok temetkezési helyén, a Saint-Denis-székesegyházban helyezték örök nyugalomra. Kivégzése fordulópontot hozott a forradalomban, a jakobinusok hatalomra kerülésével tömeges terror kezdődött az országban.

Borítókép: Wikipedia