Erős mezőny

2018.05.27. 13:16

Kiemelt magyar jelenlét a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

A pénteken kezdődött kolozsvári seregszemlén provokációra és nosztalgiára egyaránt számíthat a közönség.

Mint a maszol.ro portál írja, Mihai Chirilov, a fesztivál művészeti igazgatója szerint a fesztivál idei kiadását a provokáció, a nosztalgia és a melankólia jellemzi. Az igazgató a fiatalabb generáció figyelmébe ajánlotta az Ingmar Bergman-retrospektívet, szerinte a száz éve született svéd filmrendező szerepe a művészetben és a társadalomban olyan, mint ma egy influenceré. Külön kiemelte a Politikailag korrektnek lenni vagy nem lenni című tíz filmes válogatást, amely a jelenlegi társadalmi normákat feszegeti.

A maszol.ro tájékoztatása szerint az idei TIFF több magyar vonatkozású életműdíjat is tervez adni: kettőt magyarországi, egyet pedig erdélyi művészeknek. Szabó Istvánt és Mészáros Mártát, Ardanthoz hasonlóan a 3x3-as szekcióban méltatják, és vetítenek le 3-3 általuk készített filmet a díj átadása előtt.

Szabó István filmrendező
Fotó: Kallos Bea / MTI

A magyar filmművészet számára úttörőként első Oscar-díjat megnyerő (Mephisto, 1981) Szabó István megromlott egészsége miatt nem vállalta a kolozsvári utat, viszont itt lesz a kincses városban Mészáros Márta, aki közönségtalálkozót is tart a TIFF alatt.

Mészáros Márta
Fotó: Kallos Bea / MTI

Ugyancsak Magyarországról érkezik, de valójában hazamegy Kolozsvárra Széles Anna színésznő, akit a TIFF ugyancsak életműdíjjal honorál. A nagyváradi születésű művésznő számos román és magyar filmben szerepelt, 1965-1989 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja volt.

A június 3-ig tartó fesztivál további programjáról a honlapon, illetve a 19 helyszínen megtalálható programfüzetből lehet tájékozódni. Idén is nyomtattak rövidebb programajánlót magyar nyelven, illetve a naponta megjelenő AperiTIFF újságnak szerdán, a magyar film napja alkalmából lesznek magyar nyelvű oldalai is a Filmtett filmes portál szerkesztésében.

A Samuel Maoz Ezüst Oroszlán-díjas Foxtrot című filmjével induló kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál programjai június 3-ig tartanak. Idén szinte 900 meghívott lesz jelen, 178 egészestés és 49 rövidfilm szerepel a programban.

Borítókép: részlet a Foxtrot c. filmből. Forrás: IMDB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!