aukció

2021.02.14. 07:30

A mexikói kormány tiltakozása ellenére megtartották a prehispán műtárgyak árverését Párizsban

A 39 tárgy nagy része a spanyol hódítás előtti időből származó mexikói kulturális örökséghez tartozik.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vártnál háromszor nagyobb, 2,5 millió euró (900 millió forint) bevételt hozott egy keddi párizsi árverés, amelyet prehispán műtárgyakból tartottak a mexikói kormány tiltakozása ellenére.

A Christie's aukciósház az azték, maja, tolték és mixték kultúrából származó maszkokat, vésett köveket és más tárgyakat bocsátott árverésre. Az aukcióból az előzetes becslések alapján mintegy 900 ezer eurós (320 millió forintos) bevételre számítottak.

A várt magas áron, 437 500 euróért (156,5 millió forint) kelt el az aukció egyik ékkövének számító azték kőmaszk, amelynek eredetiségét a mexikói hatóságok kétségbe vonják. A tárgy leütési árát előzetesen 350-550 ezer euró (124-195 millió forint) közöttire becsülték.

A 39 tárgy nagy része a spanyol hódítás előtti időből származó mexikói kulturális örökséghez tartozik, illegálisan kerültek ki az országból, ezért vissza kell őket adni – jelentette ki Diego Prieto, a mexikói Országos Antropológiai és Történeti Intézet (INAH) vezetője, amikor az árverés lefújását követelte.

Az ország régészeti javainak elidegeníthetetlenségét szavatoló mexikói törvény megsértése miatt az INAH panaszt nyújtott be a mexikói főállamügyészségnél. Az árverés 32 tárgyáról megállapították, hogy az ország kulturális örökségének része.

A mexikói intézet emellett azt állította, hogy a Quetzalcoatl: Serpent á Plumes (Quetzalcoatl: Tollas kígyó) című árverés három tárgya, köztük az azték kőmaszk, nem valódi. A Christie's szerint a maszk több mint 50 éven át volt Henri Matisse francia festő fiának tulajdonában. Az INAH szerint a maszk azonban az aukciósház állításával ellentétben nem i.sz. 450-650 között, hanem a közelmúltban készült.

A Christie's szerint a spanyol hódítás előtti régiségeket „átlátható és törvényes módon” bocsátották áruba. Az aukciósház azt állítja, hogy nagyon komolyan veszi a kulturális javak eredetére vonatkozó kérdéseket, és létezik a prehispán művészetnek egy legális piaca, amelynek a Christie's évek óta a szereplője.

Az aukciósház hangoztatta: semmiféle olyan bizonyíték nem jutott el hozzá, amely „lehetővé tenné az árverés törvényességének kétségbe vonását”, és megjegyezte azt is, hogy Franciaországban semmilyen jogi eljárás nem indult az aukció ellen.

Mexikó kulturális hatóságai évek óta egyre nagyobb erőket összpontosítanak kulturális örökségénekük védelmére külföldön is. Panaszt emeltek például nemzetközi divatmárkák ellen is, amiért az őslakos népcsoportok klasszikus mintáit azok engedélye nélkül használták fel kollekcióikban.

Mexikó 2019-ben is hiába kérte a Millon francia aukciósháztól egy prehispán tárgyakból rendezett árverés lefújását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!