elismerés

2021.06.30. 19:21

Életműdíjat kap Jamie Lee Curtis a velencei filmfesztiválon

Az ünnepélyes átadó után mutatják be a David Gordon Green által rendezett Gyilkos Halloweent.

Forrás: Shutterstock

Életművéért Arany Oroszlán-díjat kap Jamie Lee Curtis hollywoodi színésznő a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol versenyen kívül bemutatják a főszereplésével készült Gyilkos Halloween című filmet is – közölték a szervezők szerdán.

Curtis első filmes szerepe volt Laurie Strode babysitter megformálása John Carpenter 1978-as Halloween című horrorjában, majd többször is szerepelt a nagysikerű film folytatásaiban.

„A Halloween és Laurie Strode beindította és biztosította a karrieremet. Az, hogy a film franchise-zá vált és ennyire szereti a közönség világszerte, hatalmas ajándék” – olvasható Curtis közleményében.

„Az olasz mozik mindig is tisztelték és éltették a műfajt, amely a karrieremet jelentette, ezért boldogan fogadom el a díjat Laurie és a világ minden bátor, hős nője nevében, akik szembeszállnak a látszólag legyőzhetetlen akadályokkal és nem hátrálnak meg” – fogalmazott a színésznő.

A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált szeptember 1. és 11. között rendezik meg. Curtis szeptember 8-án kapja meg a díjat, az ünnepélyes átadó után mutatják be a David Gordon Green által rendezett Gyilkos Halloweent.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!