nyilatkozatok

2018.11.07. 12:00

Ördögi hajrá várható Kloppék csoportjában

Jürgen Klopp, az előző Bajnokok Ligája idényben döntős Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nincs okuk pánikra, amiért a csoportkör negyedik fordulójában kikaptak a Crvena zvezda otthonában.

Liverpool's German coach Jurgen Klopp reacts during the UEFA Champions League Group C second-leg football match between Red Star Belgrade and Liverpool FC at the Rajko Mitic Stadium in Belgrade on November 6, 2018. (Photo by Pedja Milosavljevic / AFP)

Fotó: AFP

Az angol csapat két vereséggel áll a kiegyenlített C csoportban, amelyben a Napolinak hozzá hasonlóan 6, a Paris Saint-Germainnek 5, a Crvena zvezdának 4 pontja van. Klopp a keddi mérkőzésről elmondta: hiba volt túl sok szabad teret adni a szerb házigazdáknak, akik a vezető góljuktól fellelkesülve még az első félidőben megduplázták az előnyüket.

„A szünet után nagy erőfeszítéseket tettünk, megvoltak a helyzeteink, de nem tudtunk gólt szerezni, ami megváltoztathatta volna a mérkőzés képét”

- nyilatkozta a szakember. Hozzátette: ha a második félidő elején sikerült volna szépíteniük, maradt volna idejük az egyenlítésre, esetleg a fordításra, így azonban megérdemelt győzelmet aratott szerb ellenfelük.

Klopp elárulta: a két vereség után sem pánikolnak, de tisztában vannak azzal, hogy legközelebb nem hibázhatnak. „Különben nagyon nehéz dolgunk lesz” – utalt a továbbjutási esélyekre a német edző. A Liverpool a következő fordulóban a Paris Saint-Germainhez látogat, majd a Napoli elleni hazai találkozóval zárja a csoportkört.

Az angolok számára rossz előjel a párizsi fellépés előtt, hogy

legutóbbi három BL-találkozójukon vereséget szenvedtek, amire az európai szövetség statisztikái szerint még nem volt példa a klub történetében.

A BL elődjének tekinthető Bajnokcsapatok Európa Kupájában is csak kétszer fordult elő velük hasonló. A Crvena zvezda viszont a szerb klubok közül elsőként tudott győzni a BL-érában. A korábbi 15 BL-találkozón ugyanis ez még nem sikerült szerb csapatnak.

Napoli-PSG

A csoport másik két együttese a párizsi találkozójuk (2-2) után Nápolyban sem bírt egymással (1-1). Carlo Ancelotti, a Napoli edzője „nagyon boldognak” érezte magát a lefújást követően.

„Európa egyik legerősebb csapatával szemben a két mérkőzés után egy kis előnyre tettünk szert”

- utalt az edző arra, hogy az egymás elleni összevetésben több idegenbeli góljuk van, mint a franciáknak.

A Napoli a BL-ben először tudott sorozatban négy mérkőzésen veretlen maradni, a PSG pedig – amely sorozatban 20. BL-mérkőzésén szerzett gólt – megszakította rossz idegenbeli szériáját. Ezt megelőzően a franciák vendégként egymást követő három találkozójukon vereséget szenvedtek.

Borítókép: Klopp húzza a száját a belgrádi találkozón

AFP / Pedja Milosavljevic

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában