Férfi kézilabda

2024.03.01. 12:22

A Veszprémen múlik, lesz-e magyar rangadó a BL-ben

A Veszprém és a Szeged is továbbjutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Előbbi a Montpellier ellen sikert követően hazai pályán a Magdeburg ellen vív majd ki-ki meccset a második helyért a B csoportban, ami egyenesen ágon a legjobb nyolc között biztosít helyet. A szegediek pedig a lengyel Kielce győzelmének köszönhetően szintén biztos továbbjutóként várhatják majd a francia Paris Saint-Germain elleni zárómérkőzésüket az A csoportban. A két magyar csapat akár egymással is játszhat a nyolcaddöntőben.

MW

A Veszprém akár a szegeddel is összecsaphat majd a Bajnokok Ligájában

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

A francia Montpellier HB otthonában a veszprémiek többször is visszaengedték a meccsbe a hazaiakat, de Remili és Vailupau remek játékának köszönhetően végül 37-31-re nyertek – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. A Szeged a Kiel ellen odahaza elszenvedett veresége után még aggódhatott a továbbjutásért is, de az események a magyar csapat kezére játszottak, s így a hatodik hely már biztosan megvan Kárpáti Krisztián együttesének. Ami igazán érdekessé teheti a magyar csapatok továbbjutását, hogy a folytatásban a Veszprém el tudja-e kerülni a Szegedet a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. 

BÁNHIDI Bence
Bánhidi Bence, a Szeged játékosa a THW Kiel elleni találkozón
Fotó: Ujvári Sándor / Forrás: MTI

Ki-ki veszprémi meccs a Magdeburggal

A Montpellier és a Veszprém tizennyolcadik alkalommal találkozott egymással a Bajnokok Ligájában, a Veszprémnek öt vereség mellett ez volt a tizenharmadik sikere. Momir Ilics, a Veszprém vezetőedzője érthetően elégedetten értékelt a győzelem után – írta meg a Magyar Nemzet.

Gratulálok a csapatomnak a mai teljesítményhez, hatalmas győzelmet arattunk. A Montpellier egy tradicionális, nagy francia klub, nagyon sok nehéz meccsre emlékszem ellenük ebben az arénában

 – nyilatkozta a magyar csapat edzője, aki kitért a hibákra is. 

Jól kezdtük a találkozót, az első húsz percben nagyszerűen kézilabdáztunk, a félidő végén viszont sokat hibáztunk, sok helyzet maradt ki. A második játékrészben azt gondolom, hogy a legjobb teljesítményünket nyújtottuk. Nagyon tetszett, ahogy játszottunk.

A B csoport rangadóján a Magdeburg hatalmas küzdelemben 29-28-ra felülmúlta a Barcelonát, és befogta a riválisát a csoport élén, mindkét csapatnak 22 pontja van. Őket követi harmadikként 20 ponttal a Veszprém, s az utolsó fordulóban Veszprém–Magdeburg meccs lesz.

 Ha Momir Ilics csapata nyer, akkor megelőzi a német címvédőt, hiszen vendégként is győzött. A veszprémiek akár össze is kerülhetnek a Szegeddel, amely a szerencsének is köszönhette a továbbjutását. 

Összekerülhet a két magyar csapat 

A Szeged a Kielce ellen odahaza elszenvedett veresége után még nem volt biztos továbbjutó. Szerencsére a lengyel csapat legyőzte a Kolstadot, így norvég bajnokcsapat és a Szeged között megmaradt a négypontos különbség az A csoport tabelláján, de mivel már csak egy forduló van hátra, így a magyar együttes biztosan ott lesz a rájátszás első körében – olvasható az Origón.

A hat győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel álló Szeged jövő szerdán még a francia Paris Saint-Germain otthonában lép pályára, de annak a mérkőzésnek már csak az lesz a tétje a csongrádiak szempontjából, hogy a harmadik, a negyedik, az ötödik vagy a hatodik helyről jutnak-e tovább.

A két magyar csapat szempontjából viszont most egy kulcsfontosságú mérkőzés következik: ha a Veszprém nem győzi le jövő héten a Magdeburgot, akkor a B csoport harmadik helyezettjeként az A csoport hatodikjával, azaz Szegeddel mérkőzik meg a nyolcaddöntőben.

Kézilabda Bajnokok Ligája, az állás a 13. forduló után

A csoport:

1. (és negyeddöntős) THW Kiel (német) 20 pont

2. (és negyeddöntős) Aalborg HB (dán) 18

3. (és továbbjutott) Paris Saint-Germain (francia) 15 (394-379)

4. (és továbbjutott) Industria Kielce (lengyel) 15 (378-367)

5. (és továbbjutott) PPD Zagreb (horvát) 14

6. (és továbbjutott) OTP Bank-Pick Szeged 13

7. Kolstad HB (norvég) 9

8. Eurofarm Peliszter (északmacedón) 0

B csoport:

1. Barcelona (spanyol) 22 pont (439-372)

2. (és továbbjutott) SC Magdeburg (német) 22 (409-356)

3. (és továbbjutott) Telekom Veszprém 20

4. (és továbbjutott) Montpellier HB 12

5. (és továbbjutott) GOG (dán) 11

6. Orlen Wisla Plock (lengyel) 9

7. FC Porto (portugál) 8

8. RK Celje PL (szlovén) 0

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában