Már sokkal jobban van

4 órája

Kapás Boglárka: úgy érzem, hogy holnap fogok tudni versenyezni

Betegsége után jobban érzi magát az úszó Kapás Boglárka, aki szerdán ugrana medencébe a párizsi olimpián.

MW

Belgrád, 2024. június 23. A harmadik helyezett Kapás Boglárka a nõi 200 méteres pillangóúszás döntõje után a belgrádi vizes Európa-bajnokságon 2024. június 23-án. MTI/Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

A Rio de Janeiróban 800 méter gyorson ötkarikás bronzérmes, utolsó versenyére készülő Kapás vasárnap éjjel közösségi oldalán arról tett közzé bejegyzést, hogy 37,7 Celsius-fokos a testhőmérséklete, emellett hányt is.

Kedden délelőtt ugyancsak a közösségi oldalon osztott meg egy videót, amelyben megköszönte a szurkolóinak a jókívánságokat.

Ma már sokkal jobban vagyok, mint tegnap, tegnap még egész nap hőemelkedésem volt és elég rossz kedvem is. Ma reggel felkeltem, és úgy érzem, hogy holnap fogok tudni versenyezni

– fogalmazott az ötödik olimpiáján szereplő és 200 méter pillangón korábban világ- és Európa-bajnok Kapás.

Biztos, hogy picit legyengített ez a kis betegség, de ezt most próbálom kizárni

– szögezte le.

Arra fogok gondolni, hogy ez meg sem történt és erőm teljében vagyok

– mondta. 

Várom nagyon, hogy holnap ússzak és versenyezzek itt az utolsó olimpiámon, mindent bele fogok adni és értetek fogok úszni

– üzent a drukkereknek Kapás, akinek 200 méter pillangón szerda reggel kellene medencébe ugrania az előfutamban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!