Esélylatolgatás

10 órája

Egy magyar edző vezette nemzet az első akadály az aranyéremre törő párbajtőrözőink előtt

A férfipárbajtőr-csapatok versenyét ma rendezik meg a párizsi olimpia vívóversenyein. A Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid összetételű magyar válogatott az aranyérmet célozza meg. Az első ellenfél a nyolc között a kazah csapat lesz, amelyet egy zalaegerszegi tréner, Tóth Ferenc vezet.

Koch Máté (j) a legjobb 16 közé jutásért a férfi párbajtőr egyéni versenyében

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Nem alakultak jól az egyéni versenyek a magyar párbajtőrözők számára az ötkarikás játékokon. A tokiói olimpián ezüstérmes, egyéni világbajnok Siklósi Gergely, aki világranglista-vezetőként érkezett Párizsba, már a 16 között kiesett. Még rosszabbul járt a vb-címvédő, a rangsorban második Koch Máté, aki már az első asszóját elveszítette, így a 32 között búcsúzott. Andrásfi Tibor bravúros szerepléssel a negyedik helyen végzett, de az elődöntőben és a bronzmeccsen is egy tussal maradt alul a hosszabbításban – írta meg a Magyar Nemzet. A magyar együttesnek most eljött a lehetősége, hogy kiköszörülje a csorbát.

SIKLÓSI Gergely
Siklósi Gergely
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Zalaegerszegi edző az ellenfélnél

Csapatunk – amelyben a negyedik versenyző Nagy Dávid – a világranglistán az ötödik helyen áll, de két egyéni világbajnokkal és immár egy olimpiai negyedik helyezettel mi más lehetne a célja, mint az arany?!

Két aranyért jöttem, de ha eggyel megyek haza, nem lesz nálam boldogabb ember. A kiesés után, amikor eszembe jutott, hogy lesz még egy csapatverseny, nagyon nehéznek tűnt a helyzet. Most már másként látom, nagyon is úgy érzem, hogy menni fog!

– nyilatkozta a kiesése után a tokiói olimpián ezüstérmes Siklósi Gergely A mieink első ellenfele a nyolc között 13.30-kor a kazah válogatott lesz, amely erős ellenfél, a világranglista negyedik helyezettje. A Magyar Vívószövetség pedig még az olimpia előtt másra is felhívta a figyelmet – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról.

Feltétlenül említsük meg, hogy a kazah válogatottat magyar tréner, Tóth Ferenc vezeti. Egyfelől jár a gratuláció a Zalaegerszegről induló szakembernek, másfelől résen kell lennünk, elvégre nyilván első kézből ismeri a mieinket, így kulisszatitkokat e helyütt sem árulunk el

– olvasható az Magyar Vívó Szövetség honlapján.

Kurbanov a legjobb kazah

Az olimpia egyéni versenye átírta a világranglistát: Siklósi visszacsúszott a második helyre, Koch a hatodikra, Andrásfi viszont feljött a kilencedikre. A top tízben csak nekünk van három versenyzőnk, a japánok és a franciák két vívóval képviseltetik magukat, de azt tegyük hozzá, hogy a 11. helyen egy francia, a 15. helyen pedig egy japán áll. A legjobb kazah, Ruszlan Kurbanov a 16. helyet foglalja el, aki most az egyéni versenyben a legjobb nyolcig jutott. Amennyiben csapatunk legyőzi a kazahokat, akkor az elődöntőben a Franciaország–Egyiptom-találkozó győztesével találkozik. A másik ágon Japán–Venezuela és Olaszország–Csehország mérkőzéseket rendeznek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!