Nem kellett a körmünket rágni

2 órája

Edzőmeccsnek tökéletes volt a japánok elleni összecsapás a magyar férfi vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 17–10-re nyert Japán ellen csütörtökön a párizsi olimpián, a csoportkör harmadik fordulójában. Varga Zsolt együttese 5-2-re hozta az első negyedet és innentől csak a gólkülönbség volt kérdés az egyoldalú mérkőzésen. A két csapat július közepén a Margitszigeten rendezett Dominó Trans nemzetközi felkészülési tornán találkozott, akkor a magyar együttes 16–12-re győzött. A legutóbbi tétmérkőzésen, a tavalyi világbajnokságon pedig 16–8-as siker született.

MW

Vámos Márton (b) és a japán Adacsi Szeija a Magyarország-Japán mérkőzésen

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Molnár Erik szerezte az első találatot, aztán kimaradt japán előny után Vámos bombázott a kapuba, majd Fekete következett centerből. Zalánki kiállítását követően öt és fél perc után Vatanabe szépített jobbról, majd a másik oldalról Adacsi lőtt kapásgólt. Angyal, aztán Varga Dénes is bevette Nisimura kapuját, így háromgólos magyar előnnyel zárult a negyed (5–2).

VIGVÁRI Vince
Vigvári Vince (b) és a japán Adacsi Szeija
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

A második játékrészben a japánok első akciójukból betaláltak, sőt egy kapufát is lőttek. Egy szépen kijátszott támadás végén Hárai megszerezte első gólját, majd Vigvári is csatlakozott hozzá, a kettő között Okava helyezett Vogel feje fölött a hálóba. Varga és Vigvári egyformán emberelőnyből duplázott (9–4).

Fordulás után a csapatkapitány Jansik ívelt a kapuba a kimozduló Nisimura fölött, Adacsi pedig harmadik lövéséből második gólját szerezte. Nagy és Vigvári következett, majd japán időkérést követően Inaba szépített (12–6).

VOGEL Soma
Vogel Soma kapus
Fotó: Illyés Tibor

A ráúszásnál a japánok meglepetésre elhozták a labdát és be is találtak, amire Vámos válaszolt fórból. Araki gólja után időt kért Varga Zsolt, de csak a harmadik magyar támadás volt eredményes, Zalánki villant. A mezőnyjátékosok közül utolsóként Manhercz szerzett gólt, méghozzá büntetőből. A japánok is lőhettek egy ötméterest, ezt Inaba értékesítette, Varga viszont kihagyta a túloldalon az újabb büntetőt, aztán javított egy előre ívelt labdából. A végeredményt Vigvári negyedik gólja után Vatanabe állította be (17-10).

Varga Zsolt: az első pillanattól fogva kontroll alatt volt a japán csapat

„Ezzel most elégedett vagyok, persze nyilván ha videón elemezném, akkor ebben is találnék olyan hibákat, amiket ki lehet javítani, de összességében azt gondolom, hogy az első pillanattól fogva kontroll alatt volt a japán csapat” - nyilatkozta a mérkőzést követően a szövetségi kapitány, megemlítve: segített, hogy a nyáron kétszer is játszottak Japánnal. - „A Dominó Trans Kupán az első két negyed szenvedős volt, sőt, talán a harmadik is, itt viszont az első perctől kezdve megvolt az a taktikai ellenszer velük szemben, amivel ők szenvedtek jobban és nem nagyon tudtak vele mit kezdeni.”

VARGA Zsolt
Varga Zsolt szövetségi kapitány (középen j) beszél játékosaihoz
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Varga Zsolt a következő, ausztrálok elleni mérkőzésen nagyobb csatára számít.

„A japán meccsből nagyon nehéz bármit is átvinni az ausztrálok ellen, mert nagyon mást játszanak. A japánok technikás vízilabdát játszanak, kevésbé fizikálisat, ennek pont az ellentéte az ausztrál együttes, mely nagyon masszív, erőszakos. Gyorsan játszanak, óriási meggyőződéssel jönnek, ezt kell majd megtörni” - mondta a szövetségi kapitány.              

Eredmény, férfi vízilabda, B csoport, 3. forduló:
Magyarország–Japán 17–10 (5–2, 4–2, 3–2, 5–4)
gólszerzők: Vigvári 4, Varga 3, Vámos 2, Molnár, Fekete, Angyal, Hárai, Jansik, Nagy, Zalánki, Manhercz, illetve Vatanabe 3, Adacsi, Inaba 2-2, Okava, Szuzuki, Araki

Magyarország: Vogel Soma - Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Jansik Szilárd, Vámos Márton, Nagy Ádám, Varga Dénes - cserék: Angyal Dániel, Zalánki Gergő, Vigvári Vince, Fekete Gergő, Hárai Balázs, Bányai Márk

A magyar válogatott további programja:
szombat:
Ausztrália–Magyarország 15.00
hétfő:
Magyarország–Szerbia 12.00

A csoport állása: 1. Spanyolország 9 pont, 2. Magyarország 6 (37-32), 3. Ausztrália 6 (22-20), 4. Franciaország 3 (34-35), 5. Szerbia 3 (30-38), 6. Japán 0

A férfi vízilabdatornán a 12 résztvevő két hatos csoportban szerepel, a négy-négy legjobb jut a negyeddöntőbe, ahol keresztbe játszanak majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!