Párizs 2024

2 órája

Molnár Attila 400 méteren a reményfutamba került

Molnár Attila a reményfutamba került vasárnap 400 méteren a párizsi olimpián.

MW

Molnár Attila a férfi 400 méteres síkfutás döntőjében a Gyulai István Memorial nemzetközi atlétikai versenyen Székesfehérváron 2024. július 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A Ferencváros futója egyike volt annak az öt magyar atlétának, aki teljesítette az ötkarikás szintet és nem világranglistáról jutott ki a francia fővárosba. A tavalyi budapesti világbajnokságon 44.84 másodpercre javította saját országos csúcsát és lett elődöntős, valamint tagja volt a szintén rekorddöntő 4x400-as vegyes és férfi váltónak is. Jó sorozatát idén folytatta, a márciusi fedett vb-n az ötödik helyen végzett, a júniusi Európa-bajnokságon pedig szintén döntőt futott és hatodik lett. 

A 400 méteren - akárcsak 200-on - mindenki legalább kétszer rajthoz állt, a hat előfutamból ugyanis az első három helyezettek jutottak az elődöntőbe, a többiek a másnapi reményfutamba kerültek. 

Molnár Attila a négyes pályán kapott helyet, és nem sikerült beleszólnia a továbbjutó helyek sorsába, a célegyenesbe fordulva leszakadt a leggyorsabbaktól és 45.24 másodperccel hatodikként ért célba. A futamot az amerikai Michael Norman nyerte 44.10-zel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában