A mozgása úgy érezte jobb volt

2 órája

Takács Boglárka: Nem vagyok csalódott

Takács Boglárka a 18. helyen zárta a párizsi olimpiát női 100 méteres síkfutásban. A móri születésű atléta a Nemzeti Sportnak értékelte teljesítményét.

Szabó Róbert

Takács Boglárka boldogan értékelt a szombat esti futása után

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

– Mindenképpen nagyon élveztem ezt a futást. Az idő természetesen nem olyan jó, de úgy éreztem a mozgásom ezúttal sokkal jobb volt. Kicsit sajnálom, hogy az az eredmény amit magamban érzek akár már most is elég lehetett volna egy döntőhöz, de nem jött még ki. Nem vagyok csalódott, ez az első olimpiám, és nagyon élvezem a versenyzést – értékelte teljesítményét a Nemzeti Sportnak Takács Boglárka.

A móri születésű atléta arról is beszélt a lapnak, próbált mindent teljesen kizárni és mire kiértek a pályára már kifejezetten higgadt és nyugodt volt. Kiemelte, ez fontos volt, hiszen ezután kezdte el azt érezni, hogy ott van a helye abban a remek mezőnyben amiben futott.

– Igen, nagyon várom a kétszázat is, ami hiányérzet maradt most bennem a száz miatt, azt próbálom a vasárnapi futásba belepakolni és ott is megpróbálom az országos csúcsot megdönteni – zárta gondolatait már a vasárnapi, női 200 méteres síkfutás előfutamával kapcsolatban Takács Boglárka.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!