Hétlövet - Létszám változatlan

Hong Kong lakosságának várható megélhető életkora a legmagasabb a világon.
 
 Pedig a körülmények nem épp ideálisak: gyakori és elég komoly töménységű szmog üli meg a rengeteg felhőkarcoló miatt nehezen szellőző megapoliszt; a hatalmas népsűrűségből fakadóan elég gyakoriak a járványok: pár éve a madárinfluenza miatt például több tucatnyi ember vesztette életét. A hongkongi férfiak mindezek ellenére bő évtizede éllovasok a megélhető életkor tekintetében, idén pedig a nők is a lista élére kerültek, a 2010-es 86-ról 86.7 évre emelkedett várható életkoruk. A hongkongi hosszú élet egyik hozzávalója feltétlenül a dél-kínai konyha: itt hagyományosan rengeteg párolt zöldséget, halat fogyasztanak az emberek, aligha vitatható, hogy ez bizony jó. A másik tényező a munka - szívem szerint vitatkoznék, de nem teszem, hiszen hatvan fölött bizony a rendszeres, értelmes és hasznos tevékenység szó szerint az életet jelenti. Gazdag személyes tapasztalattal is rendelkezem e tárgykörben, amennyiben Boda senior (86.5) és kedves neje, Bodáné (81), azaz a szüleim napról napra fényesen bizonyítják a tételt  - amióta csak ismerem őket, egy perc unatkoznivaló idejük nem volt még... Na... de nézzük még, mit kell csinálni a száz évért Hong Kongban: tai-chi reggelente, ezt amúgy is szinte minden kínai nyomja; aztán ott a mah-jong, szintén tényező, azt meg az összes kínai játssza háromezer éve. Ja, és a tea, ami kiváló antioxidáns, és mindenki literszám dönti magába a yum cha, vagyis a hagyományos teaszertartás során... Nos... akkor ha végeztem a melóval, főzök egy teát, egy kis répát meg karalábét, aztán átmegyek a Nyulasiékhoz mah-jongozni egyet - a tai-chivel meg inkább nem rontom a hazai statisztikákat: még valaki meglát, és halálra röhögi magát...
 
 Hozzák haza Rózsa Sándor hamvait - javasolta Toroczkai László a Csongrád megyei közgyűlésben.
 
 Bevallom, én is hosszabb ideje érzem, hogy a továbblépéshez, a hon fényre derítéséhez ez nélkülözhetetlen. Kerül, amibe kerül, haza kell hozatni Sándort Romániából. Mert a miénk. Mármint Rózsa Sándor. Vagy is. Toroczkai tehát hazahozná a nagy magyar betyár földi maradványait, méghozzá dicséretes módon nem állami pénzből, hanem közadakozásból - s mint kifejtette, akár zarándokhely is lehetne Rózsa Sándor új nyughelyéből, vagyis bevételt generálna, talán még munkahelyeket is teremtene, erről egyelőre persze nincs adat, csak én mondom. Őszintén szólva azon se nagyon lepődnék meg, ha Rózsa Sándort a kormány saját halottjának tekintené... és még azon se, ha teszem azt a Parlament kupolatermében lenne kialakítva a mauzóleuma... Ha jól belegondolunk, vannak némely szempontok, amelyek tekintetében Rózsa Sándor épp így megfelelne újkori hungarikumnak, leszámítva talán azt az apróságot, hogy Rózsa Sándor a szegényektől nem rabolt. Nem szívjóságból persze - inkább egyszerű tudatlanságból: akkor még nem volt elég fejlett a betyárvilág, simán meg lehetett etetni azzal az átlátszó hazugsággal, hogy a nincstelenektől nem lehet elvenni semmit. Mint látjuk-halljuk-tapasztaljuk, legújabb kori tubarózsáink az ilyen sületlenségeken fennhangon kacarásznak. Mellesleg, úgy emlékszem/tudom (kissé hirtelen elcsendesedett az a szintén kormányerejű ügy), Nyírő József hamvait végül csak kizsuppolták valamilyen titokzatos furfanggal Székelyudvarhely tájékára májusban-júniusban - ha tehát most Szamosújvárról hazahozzuk a mi betyárunkat, tulajdonképpen egy-egy, mondhatni Magyarország létszáma változatlan, egyszersmind ismét megoldottunk néhány legfontosabb ügyet...
 
 Felszippantottam egy vírust a facebook-ról...
 
 A szokásos szcéna, péntek délután, teli gázzal dolgozom pár órája, az agyam maradék két sejtjét űzöm-hajtom, elszántan csapkodok az ostorral közéjük, "hő, te, Ráró, nem arra, Sudár, a 'zanyád, nem mész a fészbukkba, teeeee, nyavalyás," na, így döcögök a kis szekeremmel, egyszer csak pitty, üzenet jött... ismerős, privát üzenet, benne link, két lovacskám elmélyülten legelészik, rákattintok... és már csak utána néz rá az egyik paci az előtte álló feliratra - ahhahhahhaahhha... a gerincembe belecsap a fémhideg érzés, ez meglett, bammeg, bravó, haver, tuti trójai, és a vírusirtód frissítése is lejárt vagy három hónapja... Végem, lesápadok, de rendesen... Hívom Krulfot, épp el vannak havazva, hétfőn vigyem... és akkor... beugrik a mentő ötlet: Suszter mester véletlenül épp itthon Ausztriából, Baracson... Tapogatózó üzenet, válaszol... jó... panaszos témafelvetés... jó... és igen... "Az asszony már ivott egy korty bort, gyere ki értem, és megnézzük..." Ja... hát én tényleg nézem majd, az biztos... Izzítom a Kék Villámot, és húsz perc múlva Suszter már itt kucorog, az emeletes ágyam alatt, ahol most én, és kezdi a hajtóvadászatot. Vírusirtó-frissítés, csökkentett mód, memória-átvizsgálás, Windows-update, "úristen, mióta nem frissítetted, hatvanhárom fájl...", az is lesz egy szép idő, de sebaj, dumálunk, röhögünk, elvagyunk... szegény, beteg kis gépem meg csak úgy rotyog, csinál mindent egyszerre... aztán... hopp... ott van, igen, menekül már... Suszter a nyomában, mint egy kopó, még kettőt rálő, fedezékből, és... igen!!!!, megvagy, rohadék... kidobjuk a szemétre az aljas kis trójait, aztán kilőjük az éterbe, még egy újraindítás, minden rendben, ja, hajnali háromnegyed három... hm... Irány Baracs... és megköszönöm szépen a segítséget... és persze soha nem is fogom elárulni a Suszternak, hogy igazából az egészet direkt csináltam, mert kicsit találkozni akartam vele...