A tanítóképző utolsó osztálya

A 65 éves érettségi találkozón hálás szeretettel emlékezünk Szijj Jánosnéra, első osztályfőnökünkre. Szinte gyerekeivé fogadott bennünket. Tanított késsel és villával enni. Az első balatoni üdüléskor többünket a saját nyaralójában helyezett el a turista szálló mellett. Két év múlva nyugdíjba vonult.

Erős kezű, határozott, jó osztályfőnököt kaptunk Perlaki Ernő személyében. Ő a sárbogárdi megszűnt képzőből jött Fehérvárra. Osztálykirándulás, hegymászás, színházlátogatás Budapesten. Elmaradott, lepusztult, kis falusi iskolákban tapasztalhattuk, mi vár ránk, ha végzett tanítók leszünk. Felkészített minket az életre. Később több osztálytalálkozón megtisztelt bennünket feleségével, Rózsa nénivel, aki kiváló gyakorlóiskolai tanító volt.

Az összekovácsolt osztály a mai napig tartja a kapcsolatot. Minden évben találkozunk, annak ellenére, hogy a huszonháromból heten élünk e világon. Az elhunytak temetésén sokan részt vettünk Zalaegerszegtől Ercsiig. Legutóbb Pakson. Jó pár éve vettünk búcsút Perlaki Ernőtől, Győrben.

A kerek öt-tíz évfordulókat Gulyás Antal szervezi Székesfehérváron. Az ötvenedik „születésnapról” Nyúl Mihály előszállási tanítványom írt verset az osztályról, Szenczi András videofelvételt készített. Két osztálytársunk Borovics György és Gulyás Antal emléktáblát helyezett el az iskola falán: Ady Endre utca 17.

Tavaly a Balaton mellett, Felsőörsön felvetődött, hogy a 65. évforduló után legyen-e osztálytalálkozó. Legyen! Most döntünk, mert van mire emlékezni, kikre gondolhatunk jó szívvel.

Van mire emlékezni!

1954-ben többszörösre emelt kollégiumi díjjal kerültünk a József Attila Gimnázium kollégiumába. „Ködvágó” sapkában, katonasorban mentünk az iskolába, moziba, uszodába, sportversenyre. Egy év múlva a Palotai úti kollégiumba tanítóképzős fiúkat fogadott Papp József igazgató. Tanulók Sárbogárdról is jöttek, mert ott megszűnt a képző. Közben minden középiskola más-más egyensapkát viselt, lehetett tudni kimenő alkalmával, ki hova jár. Nekünk, ha tanárainkkal találkoztunk, köszönés közben tisztelegni is kellett.

1956. október 23. Tizenhat évesen ért bennünket a forradalom. Tüntetés az Országalmánál, az István teremben, láttuk a börtönből szabadított foglyokat, hallottuk az „Éljen a lengyel nép!” kiáltásokat. Hosszú tanítási szünet következett. Majd a tanteremben ülve hallottuk az utcán tüntetőket: „Márciusban újra kezdjük!”. Az orosz nyelv helyett németet és olaszt választhattunk, de negyedikben újra orosz, ez érettségi tárgy is lett.

A politikai események mellett készültünk a ballagásra, az érettségire, a gyakorló tanítói évre. Érettségi után megtudtuk, ki hova kerül, ki milyen tapasztalattal készül a képesítő vizsgára.

Később néhányan egyetemet, mások tanárképző főiskolát végeztek levelező tagozaton. Sok országosan elismert, sikeres tanítványunk van.

Emlékeznünk kell tanárainkra!

Cseh Antal igazgató mellett országos hírű Mihályi Gyuláné, Eszti néni énektanár, aki az énekelni nem tudó, halláshibával küzdővel megértéssel bánt, nem alázott meg. Konkrét példákkal tudnám méltatni a többieket is, akik már nincsenek közöttünk. Hajmásy Józsefet 100. születésnapján köszöntötték volna. A Jóisten adjon mindannyiuknak örök nyugodalmat!

Mi heten még emlékezünk tanárainkra, osztálytársainkra, az eltöltött nehéz, de szép évekre.

Gajdó András
83 éves tanár