Etióp kishackerek

Izgalmas kísérletbe kezdett a One Laptop Per Child (OLCP) alapítvány Etiópiában.

A százdolláros laptopjával nemzetközi hírnévre szert tett alapítvány két falucskában fogott bele egy kísérletbe: arra voltak kíváncsiak, vajon mire mennek a gyerekek néhány tablettel - képesek lesznek-e ismeretekhez jutni, anélkül, hogy bárki bármit elmagyarázna nekik a számítógépekről. A gépeket szinte csak ledobták a falvakban - a felnőtteket is csupán arra képezték ki, hogy fel tudják tölteni a gépek akkumulátorait. A kutatók célja az volt, hogy a gyerekek önállóan megtanuljanak olvasni. A gépekre előzetesen ábécé-oktató programot, e-könyveket, filmeket, meséket, képeket telepítettek. Mit gondoltok, mi történt az Isten háta mögötti kis faluban? Azt hiszitek, hogy az etióp kiskölykök nagyon mások, mint a mieink? Nos, az egyik kisfiú az OLCP-sek első látogatása után öt perccel (!) kapcsolta be az egyik táblagépet. Öt nap múlva már közel ötven alkalmazást futtattak a gyerekek, két hét múlva pedig a csapat java már kívülről fújta az ábécés dalt. A csúcs azonban mégiscsak az volt, amikor az autodidakta kis hackerek öt hónap után sikeresen feltörték a gép operációs rendszerét, mert valahogy kifundálták, hogy az blokkolja a kamerát, amit használni óhajtanak... Ha siker koronázza az OLCP ténykedését, megoldhatóvá válik annak a mintegy százmillió gyereknek a modern ismeretekkel való ellátása, akik ma még nem járhatnak iskolába... Én azt hiszem, a világon nagyon sok millió gyereknek a megváltás lehet ez a megoldás. Pontosabban: bármilyen megoldás, ami akár egy szalmaszálat is kínál a feljebb kapaszkodásra onnan, ahol ők élnek - a földi pokolból.

Szijjártó Péter Vietnamba látogatott.

Kimondom kerek-perec, legfőbb ideje volt már ennek. Kétségtelen, hogy a Vietnami Szocialista Köztársaság és a Magyar Népk... Köztá... na, szóval hogy a VSZK és hazánk között a kormányzás tekintetében számos hasonlóság figyelhető meg, továbbá amúgy is több területen is fel kell élénkítenünk a néhány évtizede még oly gyümölcsöző kapcsolatokat, népeink mindent átszövő barátságát. Mondok két fontos gazdasági elmaradást, amit haladéktalanul pótolni szükséges: a Hanoi típusú pingpongütő és a vietnami strandpapucs. Mindkettő vietnamikum - annak idején, a sajnálatosan megtörtént hetvenes években volt belőlük bőven, most viszont mindenféle IMF-es nyugati tőkések híznak szegény szittya pingpongozóink és papucshordóink zsírján, miközben a mélyzöld Hanoi tükörszoft pingpongütők ezrével porosodnak a Vietnami Szocialista Nemzeti Pingpongütőraktárban, lemaradást okozva a vietnami és a magyar népgazdaságnak, károkat és mélabút keltve mindkét országban. Őszintén remélem, hogy Szijjártó Péter e gondokról is egyeztet például Ho Si Minh-város népi bigottságával - természetesen például a már régen várt vízgazdálkodási megegyezés mellett. Vietnam egyébként Magyarországnál jóval fejletlenebb ország. 1986-ban például szabadpiaci reformokat vezettek be. Politikai szempontból előttünk járnak néhány évvel, mivel erősen centralizált egypártrendszerben működnek. Tárgyalások folynak arról, hogy Magyarország átveszi Vietnam jelmondatát (Függetlenség, Szabadság, Boldogság) - cserébe a Nemzeti Könyvtár vietnami nyelvre lefordított sorozatából szállítunk majd ki. A tőzsde határozottan jó hangulatba került Szijjártó látogatásától. Röhögnek.

Megnéztem - mondjuk kilencszázötvenedszer - a Hairt.

Dolgozom, vagy legalábbis azt csinálom, amit annak nevezek - betűket ragasztgatok egymás mellé, pötyögök, kicsit álmodozom, aztán belehúzok, szokás szerint legjobb múzsáim, a határidők csókolgatják borotvájukkal a torkomat... A háttérben persze fut ez-az, csak a szokásos - például a facebook, hátha valamelyik barátomnak eszébe jut valami korszakos, le ne maradjak... Ha van két percem, persze bekattintok - az egyik pihenőnél vesztemre egy linket látok: Hair, teljes film. Na, csak az I Got Life-ot, annyi nehogy már ne férjen bele... Berger fellép az asztalra, a cipője orrával elegánsan odébb pöccint egy villát, aztán belekezd a musical- vagy filmtörténet egyik legelképesztőbb két percébe... és erről megint, ezredszer is eszembe jut az az elképesztő-szürreális este, tizenöt éve, ha nem húsz, amikor a Szilárddal beültünk a fehér BMW-be, és lerobbantottunk Kecskemétre, ahol az Orsinak volt diplomaosztója... az előzményekhez tartozik, hogy az Orsi annyit kért ajándékba a Szilárdtól, ne menjen el abba a buliba, szép egyszerűen éltünk akkoriban, nem akarlak terhelni benneteket a részletekkel, a lényeg, hogy volt alapja a kívánságnak... aztán ültünk a Bingóban, nevetgélve pár kori fölött, aztán egyszer váratlanul a Szilárd azt mondta, a korsóját az asztalhoz csapva, "de hát mi a tököm az, hogy nem mehetek oda, bazmeg"... és még: "Bandi, elviszel?" És hát mitől is barát egy barát? Hogy ilyenkor nem gondolkodik, tényleg semmin, hanem visz... Szépen eljutunk a diplomaosztó helyszínére, a hosszú asztalok végén Orsi meglát, és instant sírni kezd... akkor a Szilárd érzi, eljött a megfelelő pillanat, felhág az asztalra, és belekezd, de tényleg mintha a filmet látnám... Mindegy... francba a határidőkkel, nem vagyok én rabszolga... láb fel, menjen előről, teljes képernyő, csuma hangerő... és végignézem, és végigröhögöm-bőgöm-éneklem-ordítom az egészet, és... és... a Hair minden egyes kockája tökéletes, sajnálom, és eggyel sincs benne több... agyonvág, felránt, ledob, elvisz, és lebilincsel, mert két órára mindennél szabadabbá tesz... (Bővebben: www.hetlovet.com)