Olvasó

2016.12.09. 12:31

Adok-kapok ételszekrény

A nádasdladányi Kalkuttai Teréz anya Karitász csoport kezdeményezésére, kihelyezésre került 2016. december 8.-án a könyvtár mellett, egy adok-kapok ételszekrény.

Olvasó

Puskásné Gazdag Mónika a Karitász csoport vezetője a szekrénynél

A cél az, hogy a szekrénybe bárki betehet nem romlandó, tartós élelmiszert, amit a rászorulóknak szán, akik aztán kivehetik azt, és csillapíthatják éhségüket. Fontos, hogy segítsünk rászoruló embertársainkon, hiszen sokan szégyellnek kérni, de innen, anonimitásukat megőrizve bármikor hozzájuthatnak  a számukra szükséges élelmiszerhez.

Óber Ferencné rakja az adományokat

A csoport két tagja elhelyezi az adományokat

Arra kérünk mindenkit, hogy aki teheti, segítsen ezt a kezdeményezést életben tartani és lehetőség szerint hozzájárulni, hogy mindig legyen a szekrényben élelem, ügyelve az ételek minőségére és romlandóságára. Ezzel jót tehetünk a körülöttünk élőknek és magunknak egyaránt, hisz, ahogy Teréz anya mondta: „Nagy dolgokat nem tehetünk az életben, csak kis dolgokat nagy szeretettel."

A tagok még azt is elmondták, hogy ha "beválik" a szekrény tényleges jó szolgálata,akkor nem kizárt hogy nem csak a téli idényben fogják "működtetni".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!