Illegális bevándorlás

2017.09.30. 21:56

Bakondi György: a határőrizet fenntartása nemzeti érdekünk

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azzal kapcsolatban hangsúlyozta ezt, hogy az Európai Bizottság egyik alelnöke, Frans Timmermans kijelentette: nincs szükség kerítésre.

Bakondi György hozzátette: bármilyen koncepció alapján akarja megvalósítani az Európai Unió emberek befogadását – akár demográfiai megfontolásból, akár munkaerő-problémák miatt – Magyarország abba nem szól bele, de tartsák tiszteletben, hogy Magyarország nem kíván bevándorlóország lenni. A magyar kormány mindent megtesz a magyar emberek biztonsága érdekében – tette hozzá.

A belbiztonsági főtanácsadó elmondta, a héten az Európai Bizottság egyik szóvivője sikeresnek nevezte a kvótadöntés megvalósítását, és egy új tervet is bejelentettek, amely 50 ezer ember befogadásáról szól, legális módon, elsősorban a családegyesítés megkönnyítésével.

Bakondi György reagált Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnökének egy rigai egyetemen tartott előadására is. A főtanácsadó azt mondta: Frans Timmermans a lett fővárosban található közgazdasági egyetem (Stockholm School of Economics in Riga) „Soros-termében” egyetemistáknak tartott beszédében „kicsit szimbolikusan” felidézte azokat a gondolatokat is, amelyek a Soros-terv lényegét is adják. Konkrétan bírálta Magyarországot és Lengyelországot, és kijelentette: nincs szükség kerítésre – mondta Bakondi György, hozzátéve: emellett kicsit ellentétes volt, hogy maga Timmermans is elismerte: van egy NATO-tanulmány, amely 2020-ig csak Afrika térségéből 60 millió illegális bevándorlóval számol.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában