Illegális bevándorlás

2017.09.06. 16:39

A belgák nem akarnak a calais-ihoz hasonló „dzsungelt” Brüsszelben

Belgium nem akar a franciaországi Calais-ban kialakult „dzsungelnek” is nevezett migránstábort Brüsszelben, ezért meg kell erősíteni az ellenőrzést a fővárosban – jelentette ki Jan Jambon belga belügyminiszter szerdán.

A miniszter a VRT belga televízióban tett nyilatkozatában kijelentette, meg kell akadályozni a migránsok számának folyamatos és vég nélküli növekedését. Ennek megelőzése érdekében a rendőrség rendszeresen, naponta többször végez ellenőrzéseket a főváros különböző pontjain. Mint elmondta, a hatóságok figyelmét nem kerüli el a főváros északi pályaudvara közelében fekvő Maximilien park sem, ahol nagy számban sátoroznak főként Dél-Szudánból és Eritreából származó olyan migránsok, akik nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban, hanem azt várják, hogy Nagy-Britanniába távozhassanak. A park ellenőrzését a rendőrség megerősíti – tette hozzá.

A La Libre Belgique belga napilap arról számolt be szerdán, hogy a brüsszeli északi pályaudvar környékén, mintegy száz rendőr által végzett ellenőrzés során 23 illegálisan Belgiumban tartózkodó migránst állítottak elő a hatóságok. A rendőrség információi szerint ügyükben vizsgálatot indítanak, sőt indokolt esetben elzárást is kiszabhatnak az elfogottakra.

Mint közölték, Kris Peeters belga munkaügyi miniszter szerdán arról döntött, hogy felügyelőket küld a brüsszeli Maximilien parkba annak kivizsgálására, hogy értesülések szerint némely „tisztességtelen munkaadók” nagyon alacsony fizetségért dolgoztatnak illegális bevándorlókat.

A napilap korábban beszámolt arról is, hogy a parkban táborozó illegális bevándorlókkal mások mellett a menedékkérők befogadásával foglalkozó belga szövetségi ügynökség (Fedasil) munkatársainak is meggyűlt a baja, ugyanis nemegyszer szóbeli, majdhogynem tettlegességig fajuló erőszak érte őket. A hatóságok és a migránsok, valamint az utóbbiakat segítő emberi jogi és humanitárius szervezetek közötti feszültséget növelik az olyan akciók is, mint a rendőrség augusztus végi átfogó ellenőrzése, amelynek keretében összeszedték és megsemmisítették azoknak a parkban táborozó bevándorlóknak a fekvőhelyeit, akik elmenekültek a helyszínre érkező rendőrök elől.

Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár korábban kijelentette, a szövetségi kormány kiáll álláspontja mellett, és nem biztosít elhelyezést azoknak a migránsoknak, akik nem nyújtanak be menedékjog iránti kérelmet Belgiumban.

(Borítóképünkön a belga belügyminiszter, Jan Jambon.

Forrás: THIERRY ROGE / BELGA MAG / BELGA / AFP)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában