Szeptember 11.

2017.09.11. 09:58

Tizenhat éve történt Amerika történetének legsúlyosabb terrortámadása

2001. szeptember 11-én, egy keddi napon az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet megtámadta az Egyesült Államokat.

A történelem legvéresebb, mintegy háromezer emberéletet követelő merényletsorozata után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen.

New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (WTC) két ikertornyába. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 29 perckor leomlottak, a romok alatti tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani.

Egy harmadik eltérített gép Washingtonban a védelmi minisztérium, a Pentagon épületére zuhant, lerombolva annak egy részét. Egy negyedik, szintén eltérített gép, amelynek a terroristák vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki, az utasok ellenállása miatt Pittsburgh közelében, Shanksville-nél zuhant le.

A terrortámadásokban összesen mintegy háromezer ember vesztette életét, akik 90 ország állampolgárai voltak. A négy repülőgépen 246 utas és személyzet tartózkodott, a gépeltérítő terroristák száma 19 volt, a New York-i ikertornyoknál 2606-an haltak meg, a Pentagon elleni támadás 125 áldozatot követelt. A merényletsorozatért az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat 2004-ben vállalta a felelősséget.

A támadások miatt példátlan módon több napra lezárták az amerikai légteret a polgári repülőgépek előtt, a fegyveres erőket fokozott harckészültségbe helyezték. George W. Bush amerikai elnök közvetlenül az események után sugárzott televíziós beszédében azt mondta: „Több mint terrorcselekmény, valójában háborús cselekmény” történt. Az elnök közölte, hogy az Egyesült Államok felkutatja a felelősöket, és igazságot szolgáltat, nem téve különbséget az elkövetők és a nekik menedéket nyújtók között.

Bush 2001. október 26-án írta alá az emberi jogi szervezetek által hevesen bírált „hazafias törvényt” (Patriot Act), amely sokkal szélesebb jogkört biztosított a hatóságoknak. Emellett a második világháború utáni legnagyobb amerikai közigazgatási reform keretében létrehozták a belbiztonsági minisztériumot, és jelentősen átszervezték az időnként egymással versengő titkosszolgálatokat, amelyek súlyos mulasztásokat követtek el, és képtelenek voltak a hatékony fellépésre.

A terrorcselekményt követően világszerte rendkívül megszigorodtak a repülésbiztonsági intézkedések.

Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának, 2009-ben Barack Obama elnök a szolgálat és emlékezés napjának nyilvánította.

Az összedőlt ikertornyok helyén a merényletek tizedik évfordulóján emlékzuhatagot alakítottak ki, a vízesések peremére felírták a terrortámadások áldozatainak nevét. Itt minden évben megemlékezéseket tartanak, és felolvassák az áldozatok névsorát. A részben föld alatti nemzeti emlékmúzeum 2014 májusában nyílt meg.

A romba dőlt tornyok helyett egy évtized alatt új épületegyüttest húztak fel.

Az első torony 2013 novemberében nyílt meg, a leglátványosabbat és legmonumentálisabbat, a One World Trade Centert 2014. november 3-án adták át. Az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utaló 1776 láb (541 méter) magas felhőkarcoló a nyugati félteke legmagasabb épülete.

A harmadik, 329 méter magas felhőkarcoló betonszerkezete 2016 júniusában készült el. Idén augusztusban visszakerült eredeti helyére a lerombolt WTC emblematikus szobra, A szféra, Fritz Koenig német művész bronzból készült monumentális alkotása.

Az Egyesült Államok a terrorcselekményekre válaszul 2001. október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket nyújtó afganisztáni tálibok ellen, megdöntve hatalmukat, bin Ladennel 2011. május 2-án pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó. A terrorcselekményt kitervelő és irányító Hálid Sejk Mohamed, bin Laden egykori műveleti főnöke és négy bűntársa 2003-ban került amerikai kézre.

A jogi eljárás 2008 februárjában kezdődött meg ellenük a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton. A különleges katonai bíróság hivatalosan 2012 májusában emelt ellenük vádat terrortevékenységre való összeesküvés, civilek elleni támadások, szándékos emberölés és sérülések okozása, háborús bűnök, repülőgépek megsemmisítése miatt.

Az amerikai törvényhozás – Barack Obama elnök vétója ellenére – 2016 szeptemberében megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a bűnrészességgel gyanúsított országokat, így Szaúd-Arábiát is – a terrortámadások 19 elkövetője közül ugyanis 15 szaúdi állampolgár volt.

Idén májusban a brüsszeli NATO-csúcs alkalmával avatták fel a NATO új központjának kertjében a terrortámadások áldozatainak emlékművét, a WTC egyik leomlott ikertornya 107. emeletének egyik vasbeton darabját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában