előrelépés

2017.10.29. 15:31

Irán eleget tesz az atomegyezményben vállalt kötelezettségeinek

Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója vasárnap teheráni sajtótájékoztatóján jelentette be a hírt.

Amano találkozott Haszan Róháni iráni elnökkel, Mohammad Dzsavád Zaríf külügyminiszterrel, illetve Ali Akbar Szálehivel, az Iráni Atomenergia Szervezet vezetőjével. Egy kormányzati honlap szerint Róháni azt mondta: hazája „hosszú távú együttműködést tervez a NAÜ-vel”.

Szálehi eközben hangsúlyozta: nem szabad hagyni, hogy az Egyesült Államok miatt zátonyra fusson az atomalku, mert „az beláthatatlan következményekkel járna”.

Az iráni tisztségviselő hangoztatta, hogy az ország szükség esetén négy napon belül visszaállhat a 20 százalékos dúsítású urán előállítására. „De nem akarjuk ezt megtenni” – tette hozzá.

Teherán kötelezte magát, hogy legfeljebb 3,5 százalékos dúsítású uránt készít, amely polgári célokra éppen elegendő. Bár a húszszázalékos dúsítású urán még a gyengén dúsított kategóriába tartozik, innen csak egy lépés a katonai célokra használható urán előállítása.

Az iszlám köztársaság 2015 nyarán megegyezett Németországgal, Kínával, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal atomprogramja korlátozásáról az ellene életbe léptetett szankciók feloldásáért cserébe.

A NAÜ véleménye ellenére Donald Trump amerikai elnök úgy gondolja, hogy Irán nem tartotta be a megállapodásban vállalt kötelezettségeit. Trump többször fenyegetett az egyezmény felmondásával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában