Több vagy, ha adsz

2017.10.12. 20:54

Tizedszer rendezik meg a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akciót

Idén tizedszer rendezi meg Magyarországon három történelmi egyház a 72 óra kompromisszum nélkül című önkéntes akciót közhasznú feladatok végzésére október 12-15. között.

Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a program csütörtöki budapesti nyitó rendezvényén arról beszélt, hogy az önkéntesség érzékenyebbé teszi az embereket, közösséget épít, megtanít az egymás iránti tiszteletre, és rámutat arra, hogy nem vagyunk egyedül ezen a világon.

Mi is az a 72 óra?

A katolikus, a református és az evangélikus egyház által szervezett országos önkéntes ifjúsági programban évről évre olyan közhasznú feladatokban vesznek részt a fiatalok, mint intézmények és játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, valamint kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek. A 72 óra kompromisszum nélkül című kezdeményezés Németországból indult 2002-ben, Magyarországról először Szombathely és Győr csatlakozott 2006-ban a háromnapos összefogáshoz, 2007 óta azonban már országszerte szerveznek akciókat.

Emellett a munkahelyek „előszobája” is lehet az önkéntes tevékenység, az életrajzokban is egyre többször feltüntetik a jelentkezők, és a munkáltatók is értékelik a döntésnél – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a kormány kiemelten támogatja az önkéntességet, ezért fogadta el a Nemzeti önkéntes stratégiát, alapította meg a Nemzeti Önkéntes Tanácsot és – az önkéntes munka elismerésére szolgáló – Pro Voluntarius-díjat, valamint 2014-2020 között több mint 15 milliárd forint fejlesztési forrást is biztosít erre a területre.

Székely János szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottságának tagja azt hangoztatta, hogy az önkéntes munka megtanítja a fiatalokat a jótettre és a szeretet örömére.

Gér András, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa úgy fogalmazott, a világ az emberekkel csodálatos, összetett és magával ragadó dolog, de van benne hiányosság és romlottság is. A programhoz csatlakozók felismerték ezt a világban és bennük lévő hiányt, és kiléptek a korszellem uralma alól, amely azt sugallja, hogy csak magunkkal törődjünk.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kiemelte, nem kell attól félni, hogy ha valaki megosztja az idejét és az energiáját másokkal, akkor kiürül és elfogy. Ezt a gondolatot közvetíti a rendezvény idei mottója is, amely így szól: „Több vagy, ha adsz.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában