szíriai háború

2017.10.10. 11:38

Túlfutott a bombázó, meghaltak a pilóták

A katasztrófa felszállás közben történt, a Szu-24-es vadászbombázó pilótáinak nem maradt idejük a katapultálásra.

A balesetet műszaki hiba okozhatta – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

A Latakia tartománybeli Hmejmímben orosz katonai repülőtér működik, az onnan felszálló gépek naponta mintegy 150 légcsapást hajtanak végre Deir-ez-Zór tartományban, Mejádín környékén a damaszkuszi kormányzat ellen harcoló dzsihadista erőkre.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden bejelentette, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetnek (IÁ) Szíriában immár nincs több gazdasági forrása a fegyvervásárláshoz és a zsoldosok toborzásához. Mint mondta, az IÁ gazdasági infrastruktúrája ebben az országban megsemmisült.

Konasenkov elmondta: az orosz légierő megakadályozza, hogy a terrorszervezet Szíriában olajat termeljen és értékesítse. Hozzátette, hogy a terroristák Irakból kapnak utánpótlást, és kijelentette, hogy ez „komoly kérdéseket vet fel” azzal kapcsolatban, hogy milyen célok vezérlik az Egyesült Államok vezette koalíció térségbeli terrorellenes műveleteit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában